Fiatal vezető vagyok - hogyan fogadtassam el magam - vezetőképző

Fiatal vezető vagyok, hogyan fogadtassam el magamat a csapatommal?

A legnehezebb karrierváltás: dolgozóból vezetővé válni.

Sok jól dolgozó, lelkiismeretes fiatal kerül abba a helyzetbe, hogy kiemelik és egy pillanat alatt fiatal vezető lesz. Számtalan kihívással kell szembe néznie! Csak hogy párat említsek:
    1. Mivel fiatal, nagy valószínűséggel nála idősebbeket kell irányítania.
    2. Mivel fiatal, több tapasztalt munkatárs mérges lesz rá, mondván neki kellett volna a vezetőnek lennie.
    3. Ha az előző vezető jó volt, akkor a csapat hozzá fogja hasonlítani minden cselekedetét!
    4. Ha az előző vezető szétzüllesztett csapatot hagyott rá, számos rossz szokással, beidegződéssel, akkor rendkívüli ellenállással fog találkozni.
    5. Az is előfordulhat, hogy az előző vezető a fiatal vezető beosztottja lesz és nem fog a legtámogatóbbak közé tartozni.

 

Bedobjuk a mély vízbe és meglátjuk….

 
Tapasztalataim szerint a cégek döntő többsége mélyvízbe dobja a fiatal vezetőket minden támogatás nélkül, és kíváncsian várja, megtanul-e úszni. Hogy motiválják őket, felhívják a figyelmüket, hogy három hónapon belül eredményt kell felmutatniuk! Jobb esetben szakmai támogatást kapnak, de vezetőit szinte semmit (pl. hogyan indítsa el a csapatot, hogyan kezelje a hangadókat, nem teljesítőket stb.)
A szerencsésebb fiatal vezetők kinevezésük előtt alapos vezetői képzést kaphatnak. Több évtizedes vezetőképzői tapasztalatom az, hogy a karrierváltások közül a dolgozóból vezetővé válás igényli a legtöbb gondolkodásmódbeli változást, a legnagyobb érzelmi, pszichológiai megterhelést. A következő vezetői szintre lépés, már nem okoz ekkora megterhelést. Fontosnak is tartom a képzést és ajánlom magunkat.
 
 

Pár jó tanács azoknak a fiatal vezetőknek, akik nem vehetnek részt egy alapos vezetőképzésen:

      1. Ha úgy lettél fiatal vezető, hogy a dolgozók közül jöttél, ismered a problémáikat, nehézségeiket. Oldj meg belőlük pár könnyebben megoldhatót, pl. kisebb gép, műszer beszerzés, a csapattagok azokkal dolgozhassanak, akikkel szeretnek, hogy lássák, értük küzdesz.
      2. Minden csapattaggal beszélgess el, hogy megismerd őket, hogy lássák, érdeklődsz utánuk.
      3. Ugyanez a tanácsom azokkal a vezetőtársaiddal, akikkel egy szinten vagy, pl. váltóműszak vezetői, azonos műszak, más munkafolyamat vezetői.
      4. Kerüld a hirtelen nagy lendülettel indulást, – a konzisztens vezetői munka meghozza a gyümölcsét! Ismerj meg minden csapattagot, a csapattagok közötti viszonyt, alakíts ki bizalmat, majd utána kezd el vezetni őket abba az irányba, amit kitűztél.
      5. Ismerd meg, ki a hangadó és vele is igyekezz jó kapcsolatot kialakítani.
      6. Szakmailag légy ott a toppon, hogy lássák, fiatal korod ellenére nagy tudásod van és e miatt lettél kiemelve, nem pedig azért, mert a főnök ismerőse vagy.
      7. A csapat nagy tudású, nagy tapasztalatokkal rendelkező munkatársainak tapasztalataira építs!
      8. Mielőtt bárkinek fegyelmit adsz vagy ki akarsz rúgni, kérdezd meg, van-e valakije a menedzsmentben.  Nem akarlak áltatni, a tapasztalataim szerint te fogod a rövidebbet húzni.
      9. Alakíts ki szelektív hallást. Elsősorban azokat a problémákat halld meg, amelyek megoldása előre viszi a csapatot, – az érzelmi kirohanásokra nem érdemes reagálnod. Ne sajnáltasd magadat, más se sajnál.
      10. A feletteseddel találd meg a kapcsolattartás egyensúlyát – ne járj a nyakára minden apró üggyel, de ne is válj láthatatlanná.
      11. Soha ne feledd, hogy a legkiválóbb teljesítmény sem tudja pótolni a feletteseddel való jó viszonyt. Persze, hogy elvárják a jó teljesítményt, de kimondatlanul a legnagyobb elvárásuk, hogy lojális légy hozzájuk!
 
Utolsó tanács: 
 Tied minden felelősség!
Mindenből tanulj, amit az arcodba nyom az élet!
 
 
Kihagytam valamit? A blogger levegője a hozzászólás. Ha van tapasztalatod, légy szíves oszd meg velem és az olvasókkal!
 
 
 
 

Vélemény?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .