Gondolkodásunk folyamai, avagy hányan vagyunk a fejünkben?
Szerző: admin - 2008. ápr. 10. Kategória: üzleti szimuláció
Dr. Edward de Bono, a kreativitás élő klasszikusa írt először arról, hogy elménk egy önszervező rendszer. A következő példával próbálta ezt szemléltetni: Képzeljük el, hogyan szerveződik erekbe, patakokba, kisebb és nagyobb folyókba a hegyről lefolyó esővíz. Hát úgy, hogy amikor elkezd esni az eső, először csak egy kis vájatot csinál magának a víz. Az újonnan leesett esővíz, már ebbe a vájatba esik és azt mélyíti, szélesíti, van ahol Grand Canyon mélységűre.
Nos, így alakul gondolkodásunk is. Belekerülünk egy (élet)helyzetbe, és ott számtalan hatás ér bennünket, amin el kezdünk gondolkodni. Első gondolataink megszületnek és további gondolkodásunkkal egyre mélyítjük azt a gondolatot. A folyamat gyors, automatikus, döntő részben tudattalan folyamat. Az életben többféle (élet)helyzetben vagyunk és minden (élet)helyzetben kialakul egy kis gondolat patak, amely gondolatfolyóvá duzzad. Az egyik gondolatfolyamból a másik gondolatfolyamba szinte lehetetlen tudatos gondolkodás nélkül átkerülni, szinte olyan ez, mintha két, három önálló gondolkodó emberke lenne a fejünkben.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
- Egy gyárban dolgozó munkás az egyik gondolatfolyamában (élethelyzetében) tökéletesen megérti, hogy a gyára öldöklő versenyben van és egyre hatékonyabban kell dolgozni, egyre többet, többfélét kell gyártani, és egyre olcsóbban. Ugyanez a dolgozó, ha a béremelése nem éri el azt a szintet, amire számított, vitriolos cinizmussal gondol a béremelésre, cégére, a korrupt, hozzá nem értő vezetőkre.
- Egy gyárban dolgozó munkásnak egyik gondolatfolyamában (élethelyzetében) teljesen természetes, hogy a következő telefonja, TV-je, számítógépe olcsóbb és jobb legyen, másik élethelyzetében nem érti, hogy az „irodisták” miért szervezik állandóan át a termelést, miért kell ugyanazért a bérért többet termelni.
- A tulajdonos és képviselői is ha belegondolnak a munkatársak helyzetébe, megértik, milyen nehéz a munkatársaknak megélni, de amikor a gyár helyzetébe gondolnak bele, szellemi energiáikat lekötik a hatékony termelés, a tulajdonosi elvárások körüli gondolatok.
- Egy politikus a lakosság érdekeit szem előtt tartva harcol a közgyűlésben azért, hogy valamely közszolgáltató ne emeljen tarifát, de a szünetben szem rebbenés nélkül odamegy ugyanezen szervezet képviselőjéhez és támogatási pénzt kér valamely nyilvánvalóan hasznos ügynek.
- Választóként egyik élethelyzetünkben lelkesen megszavazzuk azokat a vezetőket, akik kevesebb munkát, több bért, több díjtalan szolgáltatást, uniós támogatást ígérnek, más élethelyzetben meg nem értjük, miért van recesszió, miért fejlődnek mások jobban.
Mit tudunk tenni?
Szerintem az első lépés megérteni és elfogadni, hogy az élet mennyire rohadtul bonyolult, mennyiféle élethelyzet van, mennyiféle gondolatfolyam létezhet. (Szerencsére a filmművészet ma sokat segít ebben. Számomra pl. az Ütközések (Crash) című film ezt jól szemléltette.)
A második lépés a komplexitás vizuális ábrázolása, összefüggéseinek bemutatása. (Erről rövidesen fogok írni és példákat mutatni.)
A harmadik lépés tudatosan belegondolni a különböző élethelyzetekbe, más helyzetébe és onnan szemlélődni, megpróbálni összekötni a gondolatfolyamokat. Először szintén csak kisebb erecskékkel, majd egyre vastagabbá, szélesebbé váló patakokkal.
Hogy csinálom én?
Számomra a rendszergondolkodás technikái, szemlélete segítenek a legtöbbet és magam is ezeket a módszereket alkalmazom tréningjeimen, egyéni és csapatcoachingjaimon.
Végül is a csapatépítő, csapatcoachingos képzéseimen ezen fáradozom. Amikor tárgyalástechnikát oktatok, akkor is hasonló a feladatom. Az értékesítési technikáknak, akár a Neil Rackham féle konzultatív értékesítésről, akár a Sharon Drew Morgan féle facilitatív értékestésről van szó, ez a lényege.
Mit nyerhetünk azzal, ha elménk gondolatfolyamait összekötjük? Kreativitást, újfajta gondolatot, aha élményt, és az azzal felszabaduló endorfint, és hogy egyre komplexebben tudunk gondolkodni, egyre komplexebben látjuk a világot – ami a legtöbb, amit saját entrópiánk csökkentése érdekében tudunk tenni.
