Randy Pausch: Az utolsó tanítás (The Last Lecture)

forlong bt randy pauschTárgyalástechnikai, vezetői tréningjeimen állandóan előkerülő téma, hogy miért érdemes becsületesen tárgyalni, a győztes-győztes megállapodásra törekedni, miért fontos, hogy az elérendő mai profit mellett hosszútávon is gondolkodjunk, a befektetők (és saját) érdekeink mellett a többi érdekeltre (munkatársaink, természeti, társadalmi környezet) is gondoljunk?

A rendszergondolkodás, a különböző hatásdiagramok nagyban segítik a válaszadást, azonban e válaszok csak a racionális elmének szólnak és nem érintik meg az emberi lelket.

randy-pausch-1.gifNos, akiket a racionális magyarázatokon kívül érdekelnek más megközelítések is, azoknak ajánlom Randy Pausch: Az utolsó tanítás című könyvét és a könyv alapjául szolgáló Hogyan érjük el gyermekkori álmainkat? című előadást.
A szerző a Carnegie Melon egyetem professzora volt. Fő területe az Entertainment Technology (szórakoztató technológia?). Kurzusain az egyetem minden fakultásáról (művészeti, közgazdasági, információtechnológia, stb.) részt vehettek hallgatók, s e kurzusokon nem könyvekből okosodtak, hanem a tapasztalati tanulás módszerével, csapatmunkában olyan virtuális világokat hoztak létre, amelyekben a felhasználók játszva tanulhatnak. A szerzőről bővebben olvashatunk a magyar wikipedián is.
Az egyetemen bevett szokás volt, hogy azok a professzorok, akik távoztak az egyetemről – akár azért, mert másik egyetemen vállaltak munkát, akár azért, mert nyugdíjba vonultak -  Utolsó tanítás címmel összefoglalták tapasztalataikat. Randy Pauschnak különös oka volt az előadásra: gyógyíthatatlan rákbetegséget kapott és azóta sajnos el is távozott közülünk.

 

forlong btAzoknak is javaslom a videót, akik kevésbé tudnak angolul: lenyűgöző a humorral, emberszeretettel, érzelmekkel, de nem érzelgősséggel teli hangnem, amivel a professzor elmeséli, melyek voltak gyermekkori álmai, hogyan tudta azokat megvalósítani és hogyan dolgozott azért, hogy mások, hallgatói is megvalósítsák sajátjaikat, s végül melyek azok a főbb élettapasztalatok, amelyeket munkássága során gyűjtött össze.

Különösen izgalmas olvasmány a könyv itt Magyarországon, ahol a közgondolkodásban inkább arra használjuk történelmünket, problémáinkat, hogy megmagyarázzuk tétlenkedésünket, slamposságunkat, pongyolaságunkat, így adva magunknak felmentést és okot mások hibáztatására – ahogy Hankiss Elemér tanulmányai erre évtizedek óta rávilágítanak.
A professzortól gyakran kérdezték mi a „titok”, amivel sikeresek lehetünk. Válasza egyszerű volt: hívj fel bármelyik péntek este tíz órakor a munkahelyemen és elmondom.
Ha van valami titok vagy végső tanítás az inkább az, hogy NEM az a lényeg, hogyan érjük el álmainkat, hanem az, hogyan éljük életünket!

A végső tanítás összecseng azzal, amit Bíró Eszter, a Magyar Hospice Alapítvány szakpszichológusa mond az Élet és Irodalom hasábjain, a vele készített interjúban:
„Azt látom a betegeknél, hogy annak viszonylag könnyebb dolga van, aki tudatosan élte az életét. Nem boldogan, hanem tudatosan, mert a kettő azért nem ugyanaz. Aki tudta az aktív életében, mi az ő értékrendje, és igyekezett aszerint élni, könnyebben tud viszonyulni a halálhoz, mint aki sodródott.”

Mindezek a gondolatok, előadások, cikkek a napokban találtak rám. 16-án, pénteken búcsúztattuk Gyuris Gábor Ambassador Club-béli barátunkat.

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
  • Twitter

2 hozzászólás a(z) “Randy Pausch: Az utolsó tanítás (The Last Lecture)” bejegyzéshez

  1. #1 Professzionális tárgyalástechnika – további szakirodalom ajánlás a hallgatóknak –
    Hozzászólás: 2009. március 15. - 15:03

    [...] Randy Pausch: Az utolsó tanítás (The Last Lecture). Phil Zimbardo professzor előadása a Stanfordi börtönkísérletről. (Stanford Prison Experiment, 1971.) Javaslom Dan Ariely professzor Predictably Irrational könyvét, website-ját,  valamint, hogy nézzék meg előadássorozatát, amely az oldaláról indulva elérhető  – azoknak javaslom, akik kíváncsiak arra, milyen tényezők befolyásolják döntéseinket. Ajánlom Nassim Taleb előadásait. A professzor előadásaiból képet kaphatnak a kiszámíthatóságról, az előretervezhetőségről, amelyek ugyancsak érvényesek a tárgyalás területére. Végül javaslom, hogy az iTunest töltsék le és bátran szörfözzenek a híres egyetemek előadásai között, amelyek díjtalanul letölthetők, megnézhetők. Legyenek kreatívak és érdeklődőek! Hasznos kiegészítéseket kaphatnak mindennapi tanulmányaikhoz. [...]

  2. #2 Professzionális tárgyalástechnika – további szakirodalom ajánlás a hallgatóknak
    Hozzászólás: 2009. március 27. - 20:49

    [...] Randy Pausch: Az utolsó tanítás (The Last Lecture). Phil Zimbardo professzor előadása a Stanfordi börtönkísérletről. (Stanford Prison Experiment, 1971.) Javaslom Dan Ariely professzor Predictably Irrational könyvét, website-ját,  valamint, hogy nézzék meg előadássorozatát, amely az oldaláról indulva elérhető  – azoknak javaslom, akik kíváncsiak arra, milyen tényezők befolyásolják döntéseinket. Ajánlom Nassim Taleb előadásait. A professzor előadásaiból képet kaphatnak a kiszámíthatóságról, az előretervezhetőségről, amelyek ugyancsak érvényesek a tárgyalás területére. Végül javaslom, hogy az iTunest töltsék le és bátran szörfözzenek a híres egyetemek előadásai között, amelyek díjtalanul letölthetők, megnézhetők. Legyenek kreatívak és érdeklődőek! Hasznos kiegészítéseket kaphatnak mindennapi tanulmányaikhoz. Megjelölt szavak: tárgyalás    tárgyalástechnika [...]