Tanulható-e a tárgyalástechnika, a vezetés, a kreativitás és a többi? – Törjünk ki a nyelv hipnózisából!

Tárgyalástechnikai, vezetői, kreativitási tréningjeim örökzöld témája, hogy tanulható-e egyáltalán ez a dolog? Gyakorlati emberek általában azt mondják nem, elméleti szakemberek azt, hogy igen, a hallgatók meg bizonytalanok fektessenek-e egyáltalán energiát ebbe a témába.

A „tanulható-e” kérdés mögött azonban áll egy tudattalan viszonyulás: tanulás alatt azt értjük: könyvből elolvassuk, bemagoljuk, amit más, nálunk okosabb(?) ember leírt – ahogy megszoktuk több mint egy évtizedes iskolai tanulmányunk során.

Ne hagyjuk, hogy a nyelvünk hipnotizáljon! Igenis lehet tanulni abból is, ha csinálunk valamit és megnézzük a következményét. Igenis lehet tanulni az „élet egyetemén is“.
Ne hagyjuk, hogy azok a sikeres emberek hipnotizáljanak, akik ugyan nem „tanulták“ szakmájukat, nem jártak egyetemre, de esetleg szerencséjük volt, mert kiváló családba születtek, és jó időben voltak jó helyen.

Én magam az aktív tanulás – aktív tréning híve vagyok.

Mit jelent az aktív tanulás?
Az aktív tanulás olyan folyamat, amelynek során a hallgatók nem csupán ülnek és csendben hallgatnak, hanem beszélgetésekben, kérdés-felelet blokkokban és munkáltató feladatokban vesznek részt.

aktiv_tanulas_tanulhato-e_a_targyalastechnika.jpg

Aktív tanulás

Share and Enjoy:
  • Print
  • Digg
  • Sphinn
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • Blogplay
  • Twitter

A hozzászólások itt, jelenleg, nem engedélyezettek.