Innovációs sablonok avagy az alkalmazott kreativitás # 8 ? pénzt adó koldusok
Szerző: admin - 2009. jún. 19. Kategória: innovációs tréning, kreativitás tréning, üzleti szimuláció
?Botrány az operában.” Pontosabban az opera előtt, Miskolcon. Hogy mi? Az operafesztivál esti előadására érkezőket két koldus állította meg. Mint kiderült, szokatlan akcióval próbálta felhívni a figyelmet a képzőművészet szűkös anyagi helyzetére néhány fiatal alkotó: koldusnak öltözött színészek próbáltak pénzt osztani az előadásra igyekvőknek, amit azok nem vettek jó néven.”
Ezt a hírt kürtölték világgá a kereskedelmi TV-k, rádiók – a királyi MR1 is – és tele volt vele az elektronikus sajtó is. Én autózás közben hallottam. El Lobo bloggertársam talán ügyes gerillamarketinges akciónak nevezné, én viszont a ?megfordítás” innovációs sablonjára hívom fel olvasóim figyelmét. A koldusok általában kéregetni szoktak, így ha ezt megfordítjuk és a koldusok elkezdenek pénzt adni máris egyediek, érdekesek lesznek és felfigyel rájuk a publikum. Kell-e ennél több egy művész embernek?
A környezetvédelem területén hallottam hasonló megoldásról, ahol az a megszokott, hogy a gyár kiveszi a folyó tiszta vizét, majd lejjebb beengedi ugyanabba a folyóba a szennyvizét. Ha a szabályozás arra készteti a gyárat, hogy feljebb engedje ki a szennyvizet és lejjebb vegye ki azt a vizet, amit fel akar használni, akkor kénytelen lesz teljesen más hozzáállást alkalmazni a víztisztítással kapcsolatban.
Mostanában mi vállalkozók is elkezdhetjük tiszteletteljesen provokálni gondolkodásunkat. PO: nem a vásárló fizet a szolgáltatásért, hanem fordítva: az eladónak kell fizetni az ügyfélnek, ha az vásárol. Figyelem! A de Bono szerinti provokáció (PO) célja nem az, hogy megoldást adjon, hanem, hogy kizökkentse gondolkodásunkat a megszokott keretekből annak érdekében, hogy új megoldásokat kapjunk!
Jó gondolkodást kívánok! Aki jutott valamire, kérem, tájékoztasson!
Gondolkodtam, és feltaláltam a csőben a lyukat!
A humor, a nevetés, mint tárgyalástechnika, mint pozitív kisugárzású provokáció.
Aki ismer, az jól tudja, hogy nagyon szeretem a színvonalas humort, a nevetést, a mosolyt. Különösen kedvelem a mindennapi beszédfordulatok során előkeveredő szójátékokat, asszociációs viccet (nem a l’art pour l’art típusú abszurdot), parádriposztokat.
Munkámból adódóan több, mint 30 éve foglalkozom emberekkel, mai szóhasználattal: kontaktálódok (brrrr…
), és azt tapasztaltam a tárgyalásaim közben, hogy a tudatosan használt humor, mint quasi provokáció, pozitívan serkenti a tárgyalást, annak végkifejletét, eredményességét.
Képzeld el; két savanyúuborka, ellenérdekeltségű fél ül egymással szemben azért, hogy a saját érdekeikből minél többet érvényesítsen. Feszültség, egymásnak feszülés, tudás-felkészültség-kardozás, és ekkor az egyik (én) bevág egy teljesen oda nem illő, asszociatív poént. A másik előszőr csak néz, mint a luki nyúl, nem tudja hova tenni a kérdést. Nevessen? Kikérje magának, hisz’ ez véresen komoly tárgyalás? Válaszoljon? Amíg gondolkodik, én a témában szedem össze a gondolataimat. Mivel értelmes emberekről van szó, általában felveszik a humor-fonalat. És a tárgyalás, a küzdelem, nyitottabb, oldottab beszélgetésbe csap át. A merev falak ledőlnek, és az érdekérvényesítés hajlandósága kölcsönössé válik. Nemutolsósorban,ha fáradok, akkor mindenképpen jól jön a humor; a nevetés ideje alatt összeszedhetem magamat.
Szóval: mosolyogni jó. Tapasztalatom szerint az emberek 99 %-a szereti. Provokáljunk mosolyt!
Egyetértek!