Alain de Botton filozófus szerint korunk embere számára a lemenő napsugarakkal teli gyönyörű táj által előhívott érzések és a mindennapi realitás eseményei között előtörő érzések között nagy szakadék tátong, ami a Pink Floyd által megénekelt „csendes kétségbeesést” vagy HR-es kifejezéssel élve „karrier bizonytalanságot” okoz.
Filozófusunk szerint ezen érzés gyökerei inkább a társadalmi környezetben keresendők, mintsem az egyénekben. Mire gondol?
Mivel is foglalkozol? Társaságban, ha ismeretlenekkel találkozunk, általában ez az első kérdés. Munkánk által ítél meg bennünket a környezet, noha a munka csak identitásunk kis része. Ha szakmánk nem elég divatos, előbukkanhat bennünk a kisebbségi érzés.
Mid van? – Az anyagi javak hajszolása. Botton szerint nem annyira az anyagi javakra vágyunk, hanem sokkal inkább az elismerés érzésére hajtunk, amit a legkönnyebben anyagi javak vásárlásával tudunk kielégíteni. Ebben felbecsülhetetlen szerepe van a marketingnek, a reklámoknak.
Irigység. Korunk legerőteljesebb érzése, amelynek oka az egyenlőség eszméje. Nem irigyeljük, mondjuk, az
- Mindent lehet, csak akarni kell!
angol királynőt, a pápát, mert túl nagy a különbség köztük és a magunk fajta hétköznapi ember között. Azonban a köztünk élő gazdagok irigylésre méltóak, hiszen sokan közülük hozzánk hasonlóak. A semmiből kezdték: garázs, jó kapcsolatok, kis hozzáértés, divatos szakma és máris milliárdosok lettek. Ha nekünk ez nem sikerül, elkezdhetjük korholni magunkat és a kort, amelyben élünk. Rossz érzésünket csak táplálja a segítő könyvek garmadája. Ezek azt sugallják, hogy mindent lehet, csak akarni kell. A politikusok is szívesen táplálják azt a képet, hogy akinek energiája, ambíciója, kis ötlete van, abból bárki lehet. Tehát legyen bár az ember sikeres vagy „lúzer”, azt mind magának köszönheti. Ez a gondolkodásmód figyelmen kívül hagyja, hol élünk, milyen iskolába jártunk, milyenek a kapcsolataink, valamint a véletlenek és a betegségek szerepét.
A középkorban valamiféle transzcendens erő (isten, természeti erők – nagyobbak, mint mi) volt az emberek gondolkodásának a középpontjában, így könnyebb volt feldolgozni a kudarcokat, a tragédiákat és teszem hozzá a sikereket is. Napjainkban azonban nem más áll előttünk, mint mindent elérni képes önmagunk képe.
Mit tehetünk?
Ne csupán a siker és kudarc, a társadalmi státusz alapján ítéljük meg egymást.
Miközben mormoljuk magunkban a „hogyan lehetek sikeres?” kérdést, figyeljünk arra, hogy ne automataként kövessük az éppen aktuális társadalmi ideálokat.
Legyünk hálásak azoknak, akik sikereinkhez hozzájárultak, pl.: szüleinknek, akik több, mint egy évtizeden keresztül taníttattak bennünket.
És számoljunk a sikerrel óhatatlanul járó árnyoldalakkal, pl.: egy sikeres vezetői állás mellett kevesebb idő jut gyermekeinkre.
Ne mondjunk le a sikerről, de a siker valóban legyen a miénk, valóban jelentse azt, amire mi magunk vágyunk.
Ennyi Alain de Button előadásáról. Akit bővebben érdekel, nézze végig a videót, csupán 16 perc. Az előadás utáni tapsviharból úgy gondolom, az előadás olyan témáról szól, ami tényleg megérintette a hallgatóságot.
