A tapasztalati tanulás korlátai ? az egy- és a két-körös tanulás
Szerző: admin - 2009. szept. 22. Kategória: tréning
Sokan azt tartják, az igazi tanulás a gyakorlatban történik és az esetek zömében ez így is van. Azonban ehhez az kell, hogy a tapasztalatokat megfelelően tudjuk értékelni és tanuljunk azokból.

Ez azonban nincs mindig így. A mai válságos időkben azt hinnénk, jó ügyfélnek lenni, mert egyre kevesebb a vásárló, egyre kisebb a vásárló erő, így harcolnak a kegyeinkért, kényeztetnek bennünket. Mégsem ezt tapasztalom.
Tegnap bementem egy gyógyászati segédeszköz boltba, hogy a házi víztisztítónkhoz új betétet vegyek. Két hibát is elkövettem: zárás előtt negyed órával mentem és tízezressel akartam fizetni. E két hibát még azzal is tetéztem, hogy nem voltam hajlandó ?elugrani” a közeli gyros-oshoz felváltani a pénzt. Hát, mindent megkaptam, ami nekem járt: ?Van itt pénzük az embereknek, mert mindenki nagy címletekkel jár”, ?az persze senkit sem érdekel, hogy már lezártam a kasszát“, ?most megint a saját pénzemet kell felváltanom.” Persze mindezt jó hangosan.
Akinek a meggyőződése az, hogy hülye az ügyfél, az válság ide vagy oda nem fog változtatni a véleményén. Ebben az esetben a Chris Argyris féle két körös tanulásra lenne szükség, arra, hogy a tapasztaló megváltoztassa a nézőpontját, meggyőződését. Esetünkben a hülye ügyfélről ?az ügyfél akiből élek”-re. A két körös tanulás viszont nem könnyű. Van, aki inkább tönkremegy, de nem akar változni, tanulni.

Kis hazánkban valószínűleg igaza is van, hisz ha tönkremegy, méltán várhat segélyre és szidhatja a tolvaj politikusokat, mohó bankárokat. A legjobb, ha ilyen esetben az erősebb szabályozásért, piaci felügyeletért és drasztikus büntetésekért kiálltunk. Így sohasem kell megtapasztalnunk a két körös tanulást.
Sándor, ismét tetszik a bejegyzésed.
A gondolkodásmód megváltozásáról éppen tegnap került az inboxomba egy link a Kultúrális Kreatívokról.
Kíváncsi vagyok mennyire lesz sikeres ez a mém. Ha jól értem, ez is a kétkörös tanulás egyik módja.
Kedves Sándor!
Mindig lesznek rossz kereskedők, ügyfélkapcsolati munkatársak.
Nem is baj, ha ezek tönkre mennek.
Amire reagálni szeretnék, az a két körös tanulási modell.
Azt gondolom, hogy az igazán hatékony tanulási modell még ennél is bonyolultabb.
A rövid időre rögzített ismeretekből úgy lesz működő tudás, ha azt használjuk. Ezt nevezzük gyakorlatnak. A gyakorlat során kiderülnek a hiányosságaink, illetve “összeáll a kép” a befogadott ismereteket illetően.
Szokás mondani, hogy “egy forrás az nem forrás”. Vagyis nem szabad készpénznek venni a látott, hallott, vagy olvasott információt.
Azt akkor fogadhatjuk el tényként, ha megfelelő forrásokra támaszkodva leellenőriztük, vagy – és ez nagyon hasznos, ha a lehetőség meg van rá – az ismeret helyességét a gyakorlatban ellenőrizzük. Vagy akkor, ha a forrást különösen kompetensnek tartjuk.
A helyes információ azonosításának képessége, illetve a kompetens szakértők megtalálása a mai világban egyre fontosabb. Az Internet olyan mennyiségű téves információt tartalmaz, hogy e-nélkül nem boldogulhatunk.
Én informatikai témákat oktatok. Gyakran találok a neves szakkönyvekben, illetve a magukat komoly oktatónak tartó embrek publikációiban is elemi, vagy bődületes hibákat.
Én könnyű helyzetben vagyok, mert az én szakmámban viszonylag könnyű ellenőrizni a tényeket.
Hogy visszatérjek a két körös tanulási modellre, úgy vélem, hogy fontos témát feszegetsz. A fejlődés lehetőségét veted fel azok számára, akik szeretnének jobb kereskedők, szakemberek lenni.
Azon technikák, amelyek a megismert tények, információk ellenőrzésére, a közben megszerzett információk elemzésére, a tudásunkba történő beépítésére irányulnak, eleve magukban hordozzák a fejlődést.
A mai világban óriási mértékben avulnak a dolgok. Egy számítógép 2,5 év alatt elavul. Sajnos azonban a tudásunk is ide sorolható. Időről időre felül kell vizsgálnunk az általunk tanultakat. Új ismeretekkel kell gyarapítanunk a tudásunkat, és felül kell írnunk a megdőlt elméleteket.
A héten olvastam egy cikket, amely az energiatakarékos kompakt fénycsövek környezetre gyakorolt hatását elemezte.
Igen meglepő volt szembesülni azzal, hogy a kompakt fénycső nem is olyan környezetkímélő termék, mint ahogy az gondolnánk.
A kompakt fénycső előállításának az anyag és energiaigénye sokszorosa egy hagyományos izó előállításáénak. Nem bírja a gyakori le és felkapcslást, a fényereje 2 év után már csak az eredeti 60-70%-a, amikor pedig kidobják, akkor bizony veszélyes hulladéknak bizonyul.
A forgalomból kivont 100W-os izzó hatásfoka mintegy 30%-al jobb, mint a még forgalmazható 60 W-os lámpaizzó hatásfoka.
2 db 60 W-os izzó, amely 120W-ot fogyaszt, nem állít elő annyi fényt, mint egy db 100 W-os izzó…
Csak így tovább!
Üdvözlettel: Török József