A somogy megyei Kardosfán voltam a „Gyógy- és Termálturizmus a Dél-Dunántúlon” konferencián. Meghívásom oka, hogy az elmúlt évben Emlékezetes szolgáltatás címmel képezhettük a fürdők pénztárosait, fürdőmestereit, masszőrjeit, vezetőit. (Itt írtam a témában.)
A frontemberek képzésének fontosságát Iharosi István a Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálfürdők Egyesületének elnöke egy felmérés adataival is alátámasztotta: a gyógyfürdőkre a látogatók 25%-a az interneten talál rá, 56% pedig barátok, ismerősök ajánlása alapján. A marketing szakma talán ezt hívja szóbeszéd (WOMMA - Word of Mouth Marketing) marketingnek és ezt használja fel a gerilla marketing. Ha ebben a témában szeretne kedves olvasóm elmélyedni, akkor El Lobo honlapja kihagyhatatlan és kifogyhatatlan forrás.
Minket inkább az érdekel, hogyan jut el valaki addig, hogy ismerőseinek ajánljon, javasoljon egy fürdőt. Nos, ahhoz számos jelentősebb ismérvnek – árak, szolgáltatások, elérhetőség – és számtalan apróságnak, úgynevezett „igazságpillanatnak” kell a helyén lennie. Az igazságpillanatokra a legnagyobb hatásuk a frontembereknek van, azáltal ahogyan vendégeikkel bánnak!

65%-unk ismerősök javaslata alapján választ gyógyfürdőt
Akiket érdekelnek a Dél-Dunántúl gyógy- és termálfürdői, itt indulhat el!








