Egy nagyszerű szakszervezeti csapatnak moderálhattam egy tudásmegosztó és kommunikációs műhelymunkát. Jó érzés látni, hogy még napjainkban is vannak olyanok, akik energiájukat, szabadidejüket hajlandók föláldozni a közösség, a kollektíva érdekében. Számtalan érdekes tapasztalatot szereztem, szomorú ,vidám és szívmelengető történetet hallottam.
Ami leginkább elgondolkoztat, hogy a szakszervezetes kollégák olyan cégektől jöttek, ahol a vezetőket évek, mondhatjuk, évtizedek óta folyamatosan képzik, mégis az alábbihoz hasonló helyzetértékelő képek születtek.
Ahogy a szakszervezetes kollegák látják
Mi lehet az oka? A nyugati módszerek nem váltak be nálunk? Több időre, türelemre van szükség? A „magyar lélek” csak kiskirály vezetőket érdemel?
Az én meglátásom szerint, a hazai tréning gyakorlat nem foglalkozik a fizikai dolgozók képzésével, nem segíti, hogy a fizikai dolgozók is megértsék, egymás között megbeszéljék azokat a hatásokat, amelyek a mai gazdasági környezetre jellemzőek. Így nem csoda, hogy a munkahelyi megbeszélésekre még mindig az jellemző, ami két évtizede, amikor is elhatároztam, hogy a tréneri pályára lépek.
Ahogy a szakszervezetes kollégák látják
