Ha külföldi tulajdonú cégnél tartok tréninget, gyakran előjönnek a történetek azokról a magyar vezetőkről, akik mindig túl akarják lihegni a külföldi tulajdonosok elvárásait. Inkább a saját beosztottjaikat „szakítják meg”, mintsem nemet mondjanak a tulajnak.
Külsősként nem volt még lehetőségem egy-egy konkrét történetnek utána járni, tanulmányt sem találtam, ami ezt a
- Zsolnay Vilmos (1928-1900) Hol vannak a méltó utódok?
témát kutatta volna. El tudom fogadni Róna Péter közgazdász gondolatát, hogy István király óta a nyugatiakhoz akartunk tartozni és ezért mindenre képesek vagyunk. Ugyancsak osztom Gazsó Ferenc nézetét, hogy hazánkban történelmileg sincs meg az a vezetésre képes elit, aki megbízható lenne jellemében, felkészültségében, kultúrájában, elszántságában.
Mi trénerek, oktatással foglalkozók is rontunk a helyzeten, ha állandóan nyugati vezetőket állítunk példaképként. Persze nem vagyunk könnyű helyzetben, mert a nyugati vezetőkről, vezetői módszerekről hatalmas szakirodalom és oktatási anyag áll a rendelkezésünkre, míg a hazai sikeres vezetőkről szinte alig.
