Frigyes porosz herceg (1828-1885) leszidta egyik tábornokát egy rossz taktikai döntése után. A tábornok szabadkozni kezdett, hogy ő csak egy parancsot hajtott végre, mint ahogyan minden porosz katona parancsot teljesít. A herceg erre azt felelte, hogy a tábornok azért lett kinevezve, mert tudnia kell azt is, mikor nem kell végrehajtania a parancsot.
Frigyes ezzel a mondatával egyben egy új vezetési stílust is meghonosított: a katonák feladata az lett, hogy egy adott szituációban eredményeket érjenek el. Tudják, mi a céljuk, mérjék fel a helyzetet, döntsenek és cselekedjenek. Többé nem az a feladat, hogy vakon engedelmeskedjenek az utasításoknak.
Elértünk-e erre a szintre a mai Magyarországon? Trénerként azt látom, hogy a piaci versenynek kitett cégeknél igen. Ott kifejezetten azt várják el a vezetők a munkatársaktól, hogy a cég céljait, értékeit tartsák szem előtt, és közben legyenek képesek önállóan gondolkodni, kezdeményezni, cselekedni. Frigyes herceg mondata csak pár szóból áll, azonban egy teljesen más kultúrát jelent!
Ahol nincs verseny – legyen az akár állami, akár magántulajdonú szervezet – ott még messze vagyunk ettől. A legjobb példa erre a szintén pár szóból álló mondat: Sajnos az előírás nem ad nekünk mérlegelési lehetőséget! Ez a mondat is egy teljesen más kultúrát jelent…
A börtönben ülő politikusnak jár a fizetés, mert ezt írja elő a törvény. A hatóság alkalmazottja nem tehet mást, mint büntet, behajt, mert ezt írja elő a törvény, stb, stb, stb…

Sajnos az előírás nem ad nekünk mérlegelési lehetőséget!









Hozzászólás: 2010. február 4. - 10:19
Sándor, köszönet a történetért!
Nem tudtam, kitől ered, de szerintem nagyon hasznos minden vezetőnek! És alkalmazottnak is
Hozzászólás: 2010. február 4. - 20:34
Szia Balázs!
A forrás: Sources of power: how people make decisions
szerző: Gary Klein
Gary Klein azt kutatja, hogyan hoznak döntést az emberek olyan szakmában ahol a feladat veszélyes, komplex és pillanatról pillanatra változik – tűzoltók, repülőgép pilóták, sebészek.
A mi üzleti partnereink között is vannak olyanok akik hasonló körülmények között dolgoznak, pl energiaszolgáltatól üzemirányítói.
Hozzászólás: 2010. február 5. - 11:21
Frigyes “katonás megoldása” meglehetősen civiles – kezdeném reflexióm, de a munkaköri kötelességeimet végiggondolva ráébredek: nekem nem kötelező megnyilatkoznom!
Mégis ütögetem a klaviatúrát…
Máskor is nyilvánítottam véleményt itt, tehát a végiggondolt haszon oldaláról nézve is haszontalan minden leütésem – mert e blog látogatói ismernek, ismerik általában véleményemet is – tehát nem jönnek át új látogatóként sem a blogomban.
Mégis ütögetem a klaviatúrát…
Ha a miértre keresem a választ, akkor azt kell mondjam, hogy teljes személyiségemmel vagyok itt jelen, s engedek belső késztetésemnek, hogy együtt építsek valami jót Sándorral, továbbá, hogy kielégítsem azon vágyamat, hogy véleményemet elmondhassam itt.
Magyarán akkor vagyok teljesítőképes ha személyiségem teljességével jelenlévő lehetek (akaratommal, együttműködési készségemmel, cselekvőképességemmel…).
Csakis az a munka lehet igazán értékes (de legalábbis számomra az ilyen az) és abban érzem jól magam, amelyre ez a jellemző.
Ezért nem választottam magamnak olyan munkát, amelyben az előírás nem ad mérlegelési lehetőséget.