Mit mond a csalás természetéről a viselkedés-közgazdaságtan?

Dan Ariely a viselkedés-közgazdaságtan szakérője azt kutatta amerikai egyetemisták körében, hogy  a csalással kapcsolatban milyen beépített, öntudatlanul működő programjaink vannak.

Egyetemistáknak saját dolgozatukat kellett értékelniük, a dolgozat eredményétől függően pedig pénzt kaptak a dolgozatukra. Azt találták, hogy a hallgatók közül sokan csaltak, de csak egy keveset.

A kísérletet úgy is megismételték, hogy az elért eredményektől függően különböző értékű kupont kaptak. A kuponokat később beválthatták pénzre. A csalások mértéke megnőtt, amikor a kifizetés nem közvetlen pénzben történt.

A vizsgálatokat bonyolították: két híres, egymással rivalizáló egyetemről hívtak meg hallgatókat. A szabály ugyanaz volt. Önértékelés, és az önértékelés alapján, az eredménytől függően kaptak pénzt. A kísérletben volt egy beépített személy, aki a dolgozatírás megkezdése után irreálisan rövid idő után felállt és azt mondta ő kész és kiment, tehát nyilvánvalóan csalt. A kutatók érdekes dolgokat vettek észre. Ha az idő előtt végzett beépített hallgató az egyik egyetem pulóverét viselte, akkor az arról az egyetemről érkező hallgatók többet csaltak az átlagosnál, a másik egyetem képviselői pedig látványosan becsületesek voltak. Ha a másik egyetem pulóverét viselte, akkor fordítva viselkedtek az egyetemisták. Vagyis, ha a mi csapatunkhoz tartozók csalnak, akkor mi is csalhatunk, miközben a rivális látványosan becsületes. Ha fordul a kocka, a csalókból becsületesek és a becsületesekből csalók lesznek.

Hmm, mintha hasonló kísérlet folyna nálunk is, csak nem egyetemistákkal, hanem a lakossággal.