Mindenkinek figyelni kell a közjóra!
Szerző: admin - 2010. máj. 06. Kategória: fenntartható fejlődés tréning, üzleti szimuláció
A Pécsi Kodály Gimnáziumban játszottuk ?A tenger urai? című szimulációs játékunkat. A fenntartható fejlődést modellező stratégiai játék izgalma, a tapasztalati tanulás módszere mindig magával ragadja a csapatokat, számunkra azonban a játék utáni megbeszélés volt a legértékesebb. Jó volt hallani, amikor a megbeszélés során az egyik diák azt a tanulságot vonta le, hogy jobban kell figyelnünk a ?közjóra?. Örülök, hogy már középiskolások is ismerik ezt a fogalmat ? nyilván hallottak már róla tanáraiktól -, tudják mit jelent, és a játék során megtapasztalták, miért is fontos mindannyiunk számára.


Elismerésünk!
A Szentlőrinci Újhelyi Mg. Szakközépiskola után jött a mi iskolánk a PTE Babits M. Gimnáziuma, most pedig a Kodály Gimnázium.
Igazán példaértékű az a törekvés és energia, amit a felnövekvő generáció részére történő tudásátadásra fordítanak! Igen ritka a hasonló gyakorlatias előadás és egyben játék, – s főként az említett célcsoportnál, – nem beszélve az önzetlen oktatásról!
De ki tudja? Talán éppen ezek a diákok lesznek azok a vállalkozók és gazdasági szereplők, akik már a gyakorlatban is helyesen alkalmazzák a fenntartható fejlődés módszereit, vagy éppen a Forlong oktatási módszere is része lehet egyszer a közjónak?
Sok sikert!
Weinreich László
Babits-Komarov Baráti Kör
Tünde cikke – Az alázatos automata visszavág
Egy a fenntartható fejlődésről szóló szimulációs játék (keserű) tapasztalatai ? itt olvasható: http://www.forlong.hu/download/fenntarthato_fejlodes_szimulacio.pdf