A zökkenőmentes együttműködés unalmas!
Szerző: admin - 2010. jún. 13. Kategória: csapatépítő tréning, üzleti szimuláció
Az ?Uccukor!? című egyszerű, de nagyszerű szimulációs játékot játszottuk szakkollégiumi hallgatókkal a ?Tapasztalati tanulás? kurzus keretében, Torjai László kollégámmal. A játékot csapatokban játsszuk, cukorkákkal, egy olyan algoritmus szerint, amely a fenntartható fejlődést modellezi. A játék kezdetén a hallgatók pillanatok alatt elemezték a szimulációs környezetet és meghozták döntésüket: együttműködésre épülő stratégiát választanak. Jól is ment a játék, mígnem az egyik résztvevő számára unalmassá kezdett válni a kiszámítható együttműködés és elkezdte ?színesíteni? a játékot azzal, hogy egy nagyon picivel többet vett ki a közösből, mint a többiek. Ezt a ?színesítést? a többi csapat az egyezség felrúgásaként élte meg, és elkezdték ?büntetni? a színesítés ötletét bedobó csapatot.
Sok szempontból is érdekes ez a ?jelenség?! Csapatépítő tréningeken, csapat-coachingok során a résztvevők történeteit hallgatva sokszor úgy látom, hogy a csapattagok apróbb, mondvacsinált problémákkal, büntetéslavinákkal teszik színessé a csapat hétköznapjait, adnak okot a panaszkodásra, önsajnálatra. A mai munka a legtöbb munkahelyen rendkívül komplex, sok az ellentmondás, könnyen lehet alkalmat találni a másik hibáztatására és ?megbüntetésére?.
Meggyőződésem, hogy nekünk, embereknek a stabilitás mellett szükségünk van az izgalomra is. Egy vezetőnek megfelelően motiváló célokkal, feladatokkal, a feladatok rotációjával kell a megfelelő szintű izgalmat biztosítania. E mellett érdemes tisztában lennie azzal is, milyen (zömében tudattalan) döntési mechanizmusokon keresztül csinálunk a bolhából elefántot és hogyan tudjuk figyelmünket visszairányítani céljainkhoz. Ez az oka, hogy csapat-coachingjaink során kiemelt figyelmet fordítunk erre a tudásra is ? amellett, hogy maga a coaching gyakorlatorientált és a csapat eredményességét tartja szem előtt.
Tünde cikke – Az alázatos automata visszavág
Egy a fenntartható fejlődésről szóló szimulációs játék (keserű) tapasztalatai ? itt olvasható: http://www.forlong.hu/download/fenntarthato_fejlodes_szimulacio.pdf