A hárombetűs modellek a kicsit mindenre jó, de semmire se nagyon terápiához hasonlítanak: deréktól felfelé aszpirint, lefelé hashajtót! Igazi placebo! A wikipedia nyomán a placebo olyan orvosi művelet vagy készítmény, mely a páciens állapotának javítását kívánja elérni valódi beavatkozás vagy hatóanyagok nélkül, pusztán a kezelésbe vetett hit által. Tehát „látszólagos gyógyszer”, amely azonban sokszor – lelki úton – tényleges javulást tud elérni. A hit miatt nagy területen működik, bármiben is hiszünk. Amikor egy új gyógyszert tesztelnek, mindig végeznek placebo vizsgálatokat is. A placebo ugyanúgy néz ki, mint az igazi gyógyszer, ugyanúgy is van csomagolva, csak épp hatóanyagot nem tartalmaz. Az ilyen vizsgálatokban nemcsak a beteg, de az orvos sem tudja, hogy a gyógyszernek kinéző tárgy valójában placebo, mert különben a placebónak semmilyen hatása nincs. Így viszont sokszor ugyanúgy vagy majdnem ugyanúgy gyógyulnak a betegek a placebótól, mint az igazi gyógyszertől. Ariely kipróbálta a SoBe energiaitalt. Valaki teljes áron kapta, valaki fél áron. Az eredmény megmutatta, hogy ugyanolyan eredményeket értek el azok, akik nem kaptak, és azok is, akik teljes áron kaptak, míg azok, akik fél áron kapták sokkal rosszabb eredményeket értek el. „A placebo csökkenti a stresszt, azzal hogy pszichológiai hatása által hat a metabolizmusra.” A hit nem hozhat többet, de annak hiánya elvihet valamit, mondhatnánk leegyszerűsítve.
Akarjuk vagy nem, sokaknál jótékony hatásuk van, a „hárombetűs-placebóknak”, hiszen nem kell stresszelniük a validálástól.
Azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy bárki meg tudja jósolni az érvényességi tartomány mozgását. Az elképzelés jövőbeni érvényességi tartománya modellezhetetlen, tehát igazolhatatlan. „Mire már tudjuk, merre kell haladni, már túl késő arra menni” – figyelmeztet Handy. A hárombetűs modellek sorsa nem feltétlenül azok fokozatos letisztulásáról, hanem a különféle érvényességi tartományok váltakozásairól is szólhat. Az elemző érzelmei és a hárombetűs modellek hasznossága között érdemes keresni a kényes egyensúlyt, hiszen túl egyszerű lenne a „minél drágább annál jobb“ következtetésnél leragadni. Emlékszünk azokra az időkre, amikor a harmincöt forintért megvásárolható Neubauer könyvben bemutatott BCG modellben kevesen hittek. Valamivel többen hittek benne, amikor az üzleti iskolák tandíjával fizettek érte. És majdnem senki sem kérdőjelezte meg, amikor több-tízmilliós tanácsadó díjat fizettek érte a „big five”-nak.

Van egy pont, amikor a modell kilép az érvényességi tartományából, de mégsem szűnik meg a használata. A drága placebóba vetett hit lecseréli az érvényességi tartományt az „alkalmazási tartományra“. A modell ott is éli életét, ahol érvénytelen, hiszen biztonságot nyújt az elemzőknek. Senki sem kételkedik benne, hiszen senkinek sem éri meg a függöny mögé nézni. Az alkalmazási tartomány határait a hit határai rajzolják meg.

“What I offer here is no formula, no theory, not even a set of propositions so much as a framework by which to think about…” (Mintzberg: Managing, 2009)