Hogyan tudnánk jobbá tenni dolgainkat anélkül, hogy többet költenénk?
Szerző: admin - 2010. aug. 24. Kategória: innovációs tréning, középvezetői tréning, kreativitás tréning
Ezt a kérdést teszi fel előadásában David Cameron brit miniszterelnök. A kérdés azért kerül az asztalra, mert a brit konzervatív politikusok úgy látják, hogy – főleg az európai és amerikai - kormányok nem tudnak többet költeni, nem tudnak több pénzt előteremteni a növekedéshez, viszont szeretnék az állami intézmények hatékonyságát, az emberi élet minőségét javítani.
A brit miniszterelnök a megoldást egyrészt az internet adta lehetőségek jobb kihasználásban látja: nagyobb nyitottság, átláthatóság teremtette verseny. Az állami intézmények minden költése legyen nyilvános és jelentkezzen az, aki az adott tételt, feladatot nagyobb hatékonysággal tudja ellátni.
A megoldás másik részét az emberi gondolkodás, az emberi döntéshozás mechanizmusainak jobb megismerésében látja és elismerően szól a viselkedés-gazdaságtan eredményeiről. Példaként állítja elénk Kahnemant, Thalert, Arielyt, Cialdinit, Seligmant, akikről én is többször írtam. Külön is megemlíti a kaliforniai áramszolgáltató példáját, amely a költséges és hatástalan energiatakarékosságra felszólító kampányok helyett csupán annyit tett, hogy minden fogyasztónak küldött egy ábrát, amelynek segítségével a fogyasztók megismerhették, hogy otthonuk mennyire energiatakarékos. Kíváncsi vagyok, hogy a hazai energiaszolgáltatók között mikor terjed el e példa.
Amit mi, mint trénerek tudunk tenni az az, hogy szimulációs játékainkon keresztül mi is megismertetjük a résztvevőkkel mind a racionális, mind az irracionális döntéshozás alapvetéseit. Érdeklődők jelentkezését várjuk!
