‘moderáció-facilitálás’ kategória bejegyzései

Boldogtalanok-e a magyarok ? Lélek és vállalkozás

Tegnap a Pécsi Kulturális Központban Prof. Dr. Kopp Mária tartott előadást „Boldogtalanok-e a magyarok” címmel. (Kopp Márai kutatásaira én is sokat hivatkoztam mind a tárgyalástechnikával, mind a csapatépítéssel kapcsolatban.) A terembe nem fértünk be, annyi érdeklődő volt. Akik 10 perccel az előadás megkezdése előtt érkeztek, azokat már be sem engedték a 300(?) fős terembe.
Vasárnap a [...]

Tyúk-tojás probléma a konferencia szervezésben

Mi, Forlongosok szeretünk konferenciára járni mint hallgató és mint előadó. Kifejezetten szeretünk ügyfélszolgálati konferenciákon előadni. Amit nehezen értek meg, hogy hogyan alakult ki az a mai – tapasztalataim szerint általános – gyakorlat, hogy a konferenciákra kevesen járnak, még akkor is, ha díjtalan.
A hazai konferenciákon szinte alig van lehetőség a kérdésekre, beszélgetésekre akár az előadókkal, akár [...]

A hatalom hálójában – több évtized vezetőképzésének hatása vagy hatástalansága

Egy nagyszerű szakszervezeti csapatnak moderálhattam egy tudásmegosztó és kommunikációs műhelymunkát. Jó érzés látni, hogy még napjainkban is vannak olyanok, akik energiájukat, szabadidejüket hajlandók föláldozni a közösség, a kollektíva érdekében. Számtalan érdekes tapasztalatot szereztem, szomorú ,vidám és szívmelengető történetet hallottam.
Ami leginkább elgondolkoztat, hogy a szakszervezetes kollégák olyan cégektől jöttek, ahol a vezetőket évek, mondhatjuk, évtizedek óta [...]

Kapcsolatépítés, tudás- és tapasztalat megosztás vállalkozók között, avagy: ki találkozott már olyan problémával mint az enyém?

Érdekes kísérletbe kezdett a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Ipar Kamara. Eddigi oktatási, képzési tevékenységét ki kívánja terjeszteni azzal, hogy vállalkozói részére tudásmegosztó és kapcsolatépítő programokat szervez a vállalkozókat érdeklő témákban.
Amikor vállalkozóként kihívások előtt állunk, első gondolatunk az, hogyan is fogunk válaszolni az adott kihívásra. E mellett azt a kérdést is feltehetjük, ki találkozott már hasonló problémával [...]

Vége az „észosztás” korszakának! – Szervezeti Tanulás Konferencia Bécsben

Cégünk teljes nevének  – Forlong Szervezeti Tanulást Fejlesztő Bt. – kiválasztásánál döntő hatással volt ránk Peter M. Senge munkássága, könyvei, különösen „Az 5. alapelv: a tanuló szervezet kialakításának  elmélete és gyakorlata.  Ily módon természetesnek éreztem, hogy a mester által létrehozott SoL (Society of Organizational Learning) osztrák tagozatának konferenciáján részt vegyek, már csak a közelség okán [...]

Leszállva a szakértők válláról – tudásmegosztás a vállalkozók között

Ha valaki megfordult már vállalkozók számára tartott szakértői előadásokon, konferenciákon, akkor hallotta már azt a kissé szarkasztikus mondatot a vállalkozóktól, hogy: „ha ennyire ért hozzá a szakértő úr, akkor mutassa meg, itt ebben a környezetben hogyan is kell csinálni azt, amiről olyan szépen tud előadást tartani.”
És magunk között szólva, ebben sok igazság van. Egy módszer, [...]