Mi, Forlongosok szeretünk konferenciára járni mint hallgató és mint előadó. Kifejezetten szeretünk ügyfélszolgálati konferenciákon előadni. Amit nehezen értek meg, hogy hogyan alakult ki az a mai – tapasztalataim szerint általános – gyakorlat, hogy a konferenciákra kevesen járnak, még akkor is, ha díjtalan.
A hazai konferenciákon szinte alig van lehetőség a kérdésekre, beszélgetésekre akár az előadókkal, akár [...]
‘tudásmenedzselés’ kategória bejegyzései
Tyúk-tojás probléma a konferencia szervezésben
A kézzel nem fogható világ felértékelődése
A válság megtépázza materiális, kézzel fogható világunkat. Kevesebb erőforrásunk, pénzünk lesz, hogy új autót, technikai kütyüt, ruhát vegyünk, hogy nyáron a tengerre és télen síelni menjünk. Sokan hiszik, hogy ez csak egy rövid átmeneti idő lesz – én azt gondolom, az úgynevezett válság sokáig velünk lesz.
A válság viszont nem kell, hogy megtépázza, sőt éppen ellenkezőleg: [...]
A legnagyobb ellenségünk saját magunk vagyunk!
Ezt én is mondhattam volna, de nem én, hanem dr. William Ury, az egyik legsikeresebb tárgyalástechnikai könyv a Getting to Yes (magyarul A sikeres tárgyalás alapjai) szerzője mondta. Ury szerint azért vagyunk saját magunk ellenségei, mert az esetek zömében automatikusan reagálunk az eseményekre, ahelyett, hogy picit elmélyülnénk, elgondolkoznánk célunkon, s azon, milyen helyzetbe kerülünk, ha [...]
Csak ne legyen igehirdetés! – A csapatcoaching lehetősége
Az elmúlt három hétben két nagyobb létszámú (25-45 fős) csapat-coaching programunk volt két üzleti partnerünknél: a Bóly Zrt. belső auditorainál és az E.ON üzemirányítóinál.
Szeretem a csapatcoachingot, mert nekem mint trénernek nem kell „igét hirdetnem”, csupán „csak” struktúrát, érdekes, izgalmas módszereket nyújtani ahhoz, hogy a csapat eljusson valahonnan valahova. Ez utóbbit a csapat határozza meg, hisz [...]
Köszönöm XXI. század! Köszönöm internet! Köszönöm iTunes!
Az elmúlt héten két hazai „tudományos” konferencián voltam, és megdöbbentett az, hogy a résztvevő egyetemi oktatók közül hányan tartottak csapnivaló, a prezentáció legalapvetőbb szabályait (kapcsolódj a konferencia főbb céljához, legyen saját célod, tudd, hogy kihez beszélsz, betűméret, közölt információ mennyisége, stb.) figyelembe nem vevő előadást. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amikor egy etika tanár azután [...]
A fizikai dolgozókkal való kommunikáció terén szerzett tapasztalataink
Szeretünk tréningeket, képzéseket tartani és tréning know-how-kat összeállítani fizikai dolgozók részére, a ma divatos kifejezéssel élve a kék gallérosoknak. Ez azért fontos, mert a fizikai dolgozókat segíteni kell abban, hogy megértsék, hogyan változott meg a világ, és abban is, hogy meg tudják fogalmazni, hogyan kell viselkedniük, gondolkodniuk ebben a megváltozott világban, annak érdekében, hogy növekedjen [...]




