Dr. Hayakawa (1906- 1992) az általános szemantika egyik jelentős személyisége szerint két esetben tudunk könnyen átsiklani az életen:
kritikátlanul elfogadunk mindent
kritikátlanul elutasítunk mindent
A két szélső érték között viszont gondolkoznunk kell és az nekünk, embereknek nagyon nehéz és sok energiát igénylő foglalatosság.
Sokszor hallom a tréningjeinken is, hogy ez vagy az a nyugati elmélet badarság (pl. a [...]
Örülök, hogy az EKF 2010. kapcsán sok világhírű művész eljut Pécsre. Az EKF szellemiségével azonban sokkal inkább összhangban állónak látom az olyan kezdeményezéseket, mint a BIOKOM Kft. Zöld Sulijának mai NAGY KUPAK-NAP-ja. A program Pécs város diákjait mozgatja meg és arra ad nekik lehetőséget, hogy megmutassák kreativitásukat, valamint azt, hogy képesek csapatként dolgozni. A fiatalok [...]
“On the job” fejlesztést végzünk egy kedves üzleti partnerünk ügyfélszolgálatosainak. Feladatunk az, hogy segítsünk, hogy az ügyfélszolgálatosok jóból kiváló ügyfélszolgálatossá váljanak, hogy a cég a rendkívül udvarias ügyfélszolgálatáról legyen híres.
Számomra az elmúlt hét legérdekesebb története volt, amikor egy idős hölgy bejött, mert a templomban azt hallotta, hogy a cég akciója csak becsapás és úgysem fogja [...]
márc 25th, 2010
by admin.
Egy kanadai müzli gyártó meg akarta újítani egyik termékét a „hagyományos” és unalmas négyzet alakú müzli lapocskát. Sarkára állította a négyzetet és elnevezte új, izgalmas „gyémánt” müzlinek, majd elkezdte a marketing kampányt. A youtube-on közzétett fókuszcsoportos vizsgálat során a résztvevők határozottan jobbnak találták az új müzlit. Piacra dobták a vegyes csomagolású müzlit, amely hagyományos és [...]
Dan Ariely a viselkedés-közgazdaságtan szakérője azt kutatta amerikai egyetemisták körében, hogy a csalással kapcsolatban milyen beépített, öntudatlanul működő programjaink vannak.
Egyetemistáknak saját dolgozatukat kellett értékelniük, a dolgozat eredményétől függően pedig pénzt kaptak a dolgozatukra. Azt találták, hogy a hallgatók közül sokan csaltak, de csak egy keveset.
A kísérletet úgy is megismételték, hogy az elért eredményektől függően különböző [...]
Tom Sawyer, Mark Twain zsivány főhőse nem szeretett dolgozni. Amikor Polly néni megbízta a kerítésfestéssel, az összes haverja rajta nevetett. Erre Tom nagy komolyan belekezdett a festésbe és fennhangon közölte, milyen érdekes, izgalmas meló és nem szabad mindenkinek csinálni, csak azoknak, akik olyan ügyesek, mint ő. Mondanom sem kell, a röhögésből kuncsorgás lett, míg nem [...]