Sokszor és sokfélét írtunk már A tenger urai című szimulációs játékról, mégsem mondtunk el róla mindent. Talán nem is lehet. A játék résztvevői maguk is döbbenten állnak a játék végén és kérdően néznek egymásra: hogyan történhetett ez? Mit tettünk? Kipusztítottuk az egész tengert? Ökológiai katasztrófába sodortuk saját magunkat? De hát miért? Hiszen otthon szelektíven gyűjtjük a szemetet, takarékoskodunk a vízzel, az árammal és autómentes napokon boldogan szállunk buszra, kerékpárra.

A játék, amely egy valósághű szimuláció, attól zseniális, hogy pontosan azokat a viselkedési és gondolkodási mintákat hívja elő, amelyek a mindennapi élet döntési helyzeteiben is megjelennek bennünk, és amelyek meggátolnak bennünket abban, hogy megértsük és megvalósítsuk a fenntartható fejlődést – a játékban éppen úgy, ahogyan az életben. Legutóbbi írásunkban ezeket az akadályokat vetettük elemzés alá és gyúrtuk írássá. A tanulmány az ÖKO magazin legújabb számában jelent meg.

Dr. Hayakawa (1906- 1992) az általános szemantika egyik jelentős személyisége szerint két esetben tudunk könnyen átsiklani az életen:

• kritikátlanul elfogadunk mindent
• kritikátlanul elutasítunk mindent

A két szélső érték között viszont gondolkoznunk kell és az nekünk, embereknek nagyon nehéz és sok energiát igénylő foglalatosság.

Sokszor hallom a tréningjeinken is, hogy ez vagy az a nyugati elmélet badarság (pl. a SPIN értékesítés, a Harvard tárgyalási modell, a nudging, a magatartás-gazdaságtan), de azt is látom, hogy mennyire tudnak lelkesülni egyesek az amerikai modellekért (coaching, SMART célkitűzés, helyzetfüggő vezetés, BSC, Lean, stb). Én egyaránt fontosnak tartom, hogy ismerjük meg a legújabb elméleteket és a világ nyugati felén működő gyakorlatokat, és azt is, hogy azokat igazítsuk a hazai körülményekhez. Mi családi vállalkozásként működünk, nem képviseljük egyik nyugati módszert sem. Minden cég más és más, a mi célunk, hogy partnereink megtalálják a céljaiknak megfelelő, a saját környezetükben működőképes képzési megoldásokat!

A környezet hatása és az észlelésünk

Sokszor tapasztaljuk prezentációs tréningjeinken, hogy a prezentálásra készülő kolléga elkezd szabadkozni, hogy az ő prezentációja nem csilli-villi, nincsenek benne szép képek, szép animációk. A mi gondolkodásmódunk szerint attól jó egy prezentáció, ha a prezentáló precízen megfogalmazza céljait, felméri a hallgatóságát, majd ehhez mérten megtervezi szemléltető eszközeit. Ha egy vezető motiválni akarja munkatársait, lehet a prezentáció csilli-villi ppt, de ha cégen belüli döntés előkészítő megbeszélésre viszi anyagait, akkor úgy építse fel a prezentációját, hogy az segítse a résztvevőket a korrekt döntés meghozatalában. Egy marketingesek körében kiváló prezentáció mérnöki környezetben bullshit gyűjteménynek számít, és fordítva: egy mérnöki környezetben hatásos prezentáció a marketingesek körében dögunalmas lehet.

A mi gondolkodásunk szerint sokféleképpen lehet jó prezentációt készíteni, ezért fontos, hogy minél több eszközünk legyen akár a prezentáció felépítésére, akár a megnyitására vagy bezárására. A mi (prezentációs)  tréningjeink ezért egyben tudásmegosztási tréningek is.

A Human Resources Magazin 2010 júniusi számában riportot készített velünk a fenntartható fejlődést modellező „A tenger urai”   című játékunkról. A riportert  leginkább az érdekelte, hogy a HR-esek mit tehetnek a fenntartható fejlődés  gondolatának népszerűsítéséért. A riportban azt hangsúlyoztam, hogy a fenntartható fejlődés gondolatát könnyen lehet úgy értelmezni, hogy a mi szakmánkban ez a következő divat. Nézetem szerint a fenntarthatóság érdekében a legtöbbet a HR azzal teheti, ha abban segít, hogy a munkatársak megértsék, átvilágítsák jelenlegi mentális modelljeiket – teszem hozzá nemcsak a fenntarthatósággal kapcsolatban. Mivel a mentális modellek automata pilótaként irányítanak bennünket, ezért átvilágításukra a legjobb módszer a szimulációs játék.

A tenger urai - a fenntartható fejlődést szimuláló játék

Az Úr nem teremtett minket tökéletesre, avagy az evolúció során nem váltunk tökéletessé. Kommunikációnk nem mindig eredményes, nehezen gondolkodunk, gyatrán döntünk, ösztönszerűen cselekszünk, rövidtávon gondolkodunk, hogy csak párat soroljak nyavalyáinkból.

A kérdés, hogy mit kezdjünk gyarlóságainkkal?

Vannak szakmák, amelyek ezen emberi gyengeségeket kihasználva érik el céljaikat. Ilyenek a politikusok, a marketingesek, a PR-esek, a reklámszakemberek, az értékesítők, stb. Minél kevesebb adót, munkát, minél több munkahelyet és juttatást ígér egy politikus, annál valószínűbben szavazunk rá. Minél inkább felkeltik vágyainkat egy termék, szolgáltatás iránt, annál kevésbé gondolkodunk azon, hogy mit írunk alá a kölcsönszerződésben, ami révén azonnal hozzájuthatunk vágyainkhoz. Ezekben a szakmákban minél pontosabban megismerik, feltérképezik gyarlóságainkat, annál hatásosabban tudnak minket befolyásolni.

Vannak szakmák, amelyek az emberi gyengeséget elfogadva, megértve próbálják kihozni belőlünk a legjobbat. A minőségbiztosítással foglalkozó szakemberek, a lean szakemberek szeretnék, ha cselekvés előtt elkezdenénk adatokat, információkat gyűjteni, elemezni, ha tudatosítanánk céljainkat és mindezeket mérlegelve döntenénk, majd csak utána cselekednénk. Ezekben a szakmákban minél több erőfeszítést teszünk, annál inkább megszabadulunk hibáinktól, gyengeségeinktől.

A kérdések kérdése, hogy mi trénerek hová tartozunk? Én magunkat a kettő közé sorolnám. Pl. egyik legújabb munkánkban traktorszerelőkkel dolgozunk együtt.  Számukra az a kihívás, hogy amikor a traktorokat javítják, tudjanak a minőségbiztosítói szemlélettel dolgozni, de amikor bejön az ügyfél, mint értékesítők is helytálljanak.

Az „Uccukor!” című egyszerű, de nagyszerű szimulációs játékot játszottuk szakkollégiumi hallgatókkal a „Tapasztalati tanulás” kurzus keretében, Torjai László kollégámmal. A játékot csapatokban játsszuk, cukorkákkal, egy olyan algoritmus szerint, amely a fenntartható fejlődést modellezi. A játék kezdetén a hallgatók pillanatok alatt elemezték a szimulációs környezetet és meghozták döntésüket: együttműködésre épülő stratégiát választanak. Jól is ment a játék, mígnem az egyik résztvevő számára unalmassá kezdett válni a kiszámítható együttműködés és elkezdte „színesíteni” a játékot azzal, hogy egy nagyon picivel többet vett ki a közösből, mint a többiek. Ezt a „színesítést” a többi csapat az egyezség felrúgásaként élte meg, és elkezdték „büntetni” a színesítés ötletét bedobó csapatot.

Sok szempontból is érdekes ez a „jelenség”! Csapatépítő tréningeken, csapat-coachingok során a résztvevők történeteit hallgatva sokszor úgy látom, hogy a csapattagok apróbb, mondvacsinált problémákkal, büntetéslavinákkal teszik színessé a csapat hétköznapjait, adnak okot a panaszkodásra, önsajnálatra. A mai munka a legtöbb munkahelyen rendkívül komplex, sok az ellentmondás, könnyen lehet alkalmat találni a másik hibáztatására és „megbüntetésére”.

Meggyőződésem, hogy nekünk, embereknek a stabilitás mellett szükségünk van az izgalomra is. Egy vezetőnek megfelelően motiváló célokkal, feladatokkal, a feladatok rotációjával kell a megfelelő szintű izgalmat biztosítania. E mellett érdemes tisztában lennie azzal is, milyen (zömében tudattalan) döntési mechanizmusokon keresztül csinálunk a bolhából elefántot és hogyan tudjuk figyelmünket visszairányítani céljainkhoz. Ez az oka, hogy csapat-coachingjaink során kiemelt figyelmet fordítunk erre a tudásra is – amellett, hogy maga a coaching gyakorlatorientált és a csapat eredményességét tartja szem előtt.