Nekem a legérdekesebb momentum az volt, hogy amikor Csepeli György megérkezett, bemutatkozott Bognár Lászlónak, aki az előadás és az azt követő beszélgetés moderátora volt. Miért volt ez érdekes, sőt szimbolikus esemény számomra? Azért mert a budapesti Csepeli György és pécsi Bognár László évek óta támogatják egymást, eszmét cserélnek a virtuális világban, anélkül hogy valaha is [...]
‘fejlődés’ címkével jelölt bejegyzések
Boldogtalanok-e a magyarok ? Lélek és vállalkozás
Tegnap a Pécsi Kulturális Központban Prof. Dr. Kopp Mária tartott előadást „Boldogtalanok-e a magyarok” címmel. (Kopp Márai kutatásaira én is sokat hivatkoztam mind a tárgyalástechnikával, mind a csapatépítéssel kapcsolatban.) A terembe nem fértünk be, annyi érdeklődő volt. Akik 10 perccel az előadás megkezdése előtt érkeztek, azokat már be sem engedték a 300(?) fős terembe.
Vasárnap a [...]
Tyúk-tojás probléma a konferencia szervezésben
Mi, Forlongosok szeretünk konferenciára járni mint hallgató és mint előadó. Kifejezetten szeretünk ügyfélszolgálati konferenciákon előadni. Amit nehezen értek meg, hogy hogyan alakult ki az a mai – tapasztalataim szerint általános – gyakorlat, hogy a konferenciákra kevesen járnak, még akkor is, ha díjtalan.
A hazai konferenciákon szinte alig van lehetőség a kérdésekre, beszélgetésekre akár az előadókkal, akár [...]
Ami különlegessé tesz minket, embereket – A XXI. század vállalkozóihoz
Robert Sapolsky a Stanford Egyetem kultur-antropológusa szerint az állat és az ember között az a legnagyobb különbség, hogy az ember képes egyedül két vagy több egymásnak alapvetően ellentmondó dologgal együtt élni. Sőt, minél nagyobb az ellentmondás, annál fontosabb dolgunk van vele. A professzor előadásában arra kérte hallgatóit, hogy annál inkább törekedjenek a világ megváltoztatására, minél [...]
A kézzel nem fogható világ felértékelődése
A válság megtépázza materiális, kézzel fogható világunkat. Kevesebb erőforrásunk, pénzünk lesz, hogy új autót, technikai kütyüt, ruhát vegyünk, hogy nyáron a tengerre és télen síelni menjünk. Sokan hiszik, hogy ez csak egy rövid átmeneti idő lesz – én azt gondolom, az úgynevezett válság sokáig velünk lesz.
A válság viszont nem kell, hogy megtépázza, sőt éppen ellenkezőleg: [...]
A legnagyobb ellenségünk saját magunk vagyunk!
Ezt én is mondhattam volna, de nem én, hanem dr. William Ury, az egyik legsikeresebb tárgyalástechnikai könyv a Getting to Yes (magyarul A sikeres tárgyalás alapjai) szerzője mondta. Ury szerint azért vagyunk saját magunk ellenségei, mert az esetek zömében automatikusan reagálunk az eseményekre, ahelyett, hogy picit elmélyülnénk, elgondolkoznánk célunkon, s azon, milyen helyzetbe kerülünk, ha [...]








