Petesejt, spermium és a kommunikáció
Szerző: admin - 2012. feb. 15. Kategória: konfliktuskezelési tréning, középvezetői tréning
Spermiumok százmilliói indulnak el a versenyben, hogy megtermékenyítsék a petesejtet. A petevezetékbe már csak pár tízezer jut el, de
az esetek döntő többségében csak egy lesz sikeres. Amikor a győztes spermium behatol a petesejtbe, a harc véget ér, a petesejt burkolata megkeményedik és nem enged be több betolakodót.
Nagyjából így működik az elménk és az azt megostromolni kívánó információ is. Egy információ eléri az elménket, az befészkeli oda magát , elménk bezár és nem enged be újabb információt, megáll a gondolkodás. Olyan egyszerű formában is megmutatkozik ez a jelenség, mint a reggeli Bumeráng külföldiek által felolvasott magyar szavakat megfejtő játéka. Ha valakinek kialakul egy elképzelése, hogy a felolvasott szó, vagy annak egy-egy szótagja mit jelent, akkor attól a gondolattól nehéz megszabadulni.
Az üzleti életben, az egyes megbeszéléseken, meetingeken, tárgyalásokon, coachingjainkon hasonló jelenségekkel találkozunk. Az iskolában is arra biztatjuk a csemetéinket, hogy az év elején szerezzenek jó jegyeket, illetve nehogy rossz jegyeket szerezzenek, mert akkor nehéz lesz kitörni a tanerő fejében kialakult kategóriából.
A jelenségnek evolúciós magyarázata is van. A fejlődés során sokkal többet éltünk barlangban, mint összkomfortos lakásban és bizony akkor gyorsan kellett gondolkodni és utána azonnal cselekedni. Az oroszlánt meglátva, azonnal el kellett szaladnunk, életveszélyes lett volna újragondolni a helyzetet.
Ma, amikor egyre komplexebb a világ, alaposabb gondolkodásra van szükség, hogy átlássuk a helyzetet és megalapozott döntést hozzunk. Nem véletlenül vált az üzleti világ kedvenc mondásává, hogy „a komplex problémákra mindenkinek van egy egyszerű, gyors, elegáns és rossz megoldása”.
Akit bővebben érdekel a jelenség és nem kíván az evolúció automatája maradni, annak itt és itt van ajánlatunk!
Kevesebb konfliktus, több szerelem – A partnerrel kapcsolatos elfogultságok és a boldog házasság
Szerző: admin - 2012. jan. 29. Kategória: konfliktuskezelési tréning, stresszcsökkentős és boldogságfokozó tréning
A boldog házasságok egyik előfeltétele, hogy elfogultak legyünk. Az elfogultság az ember alaptermészetében rejlik: arra hajlunk, hogy magunkat jobbnak, értékesebbnek lássuk mint társainkat. Ez az elfogultság, ha kismértékű,
az egészséges önbizalom jelének tekinthető.
Csakhogy, ha imádott párunk mellett is a magunk javára vagyunk elfogultak, hamarosan a házassági tanácsadóban találjuk magunkat.
Az elégedett és a válságban lévő párokat vizsgálva az derült ki, hogy mindkét csoport tagjai elfogultak, de ellenkező irányban. Az elégedett párok tagjai pozitívan elfogultak társukkal: akár negatív, akár pozitív viselkedést tapasztalnak tőle, több jóindulatot tulajdonítanak neki, önzetlennek vélik és a felek úgy értékelik, több dicséretet érdemelnek partnerük tettei, mint a sajátjaik. A válságban lévők romboló tulajdonításokat adnak: úgy vélik, hogy partnerük viselkedése mögött kevés pozitív szándék és önző motiváció rejlik, valamint saját tetteiket dícséretre méltóbbnak ítélik, mint partnerük viselkedését.
Ez azt is jelenti, hogy az elégedett párok minimalizálják partnerük negatív viselkedésének hatásait.
Ez utóbbit magunk is megpróbálhatjuk: ha párunk feldühít bennünket, vagy csalódást okoz, figyeljünk arra, milyen magyarázatot adunk magunkban a viselkedésére. A legkevesebb stresszt és szenvedést az okozza (mindkettőnk számára), ha azt feltételezzük, cselekedete hatása nem szándékos volt, hanem akaratlan; a viselkedés oka nem kellemetlen természetében vagy rossz tulajdonságaiban rejlik, hanem csupán egy véletlen okozta vagy a feszültség váltotta ki. Röviden: negatív viselkedései után adjunk felmentést neki (a józan ész határain belül) és ne generáljunk felesleges vitát, konfliktust.
A partnerrel kapcsolatos elfogultságokról bővebben: Fincham, F. D., Beach, S. R., & Baucom, D. H. (1987). Attribution process in distressed and non-distressed couples: 4. Self-partner attribution differences. Journal of Personality and Social Psychology, 52(4), 739-748.
Több szemszögből látni a világot
Szerző: admin - 2012. jan. 23. Kategória: konfliktuskezelési tréning, tárgyalástechnikai tréning, vezetői tréning
Vezetői, középvezetői képzéseink, tárgyalástechnikai, kommunikációs tréningjeink elengedhetetlen része, hogy bemutassuk, az eredményesség, az együttműködés szempontjából mennyire fontos több nézőpontból, több szemszögből ránézni a világra. Belehelyezkedhetünk a másik cipőjébe, legyen az akár az ügyfél, a tárgyalópartner, a munkatársunk és gazdagíthatjuk észlelésünket ebből a szempontból. Felmehetünk az ?erkélyre? ? hogy használjam Ury és Fisher, a tárgyalástechnika szakértőinek kifejezését - és távolról megfigyelhetjük magunkat és az ügyfelet, tárgyalópartnert, amely szintén segít abban, hogy gondolkodásunkhoz jó bemeneti adatokat kapjunk.
Jól szemlélteti a több szempontból való tájékozódás fontosságát az alábbi rövid video.
Ahogy figyelem, a tájékoztatásban és a politikában is érdemes lenne átismételni, hogy miért is fontos több szempontból nézni a világra.
A megbocsátás, mint konfliktuskezelő módszer
Szerző: admin - 2012. jan. 20. Kategória: konfliktuskezelési tréning
Első pillantásra talán különös a megbocsátást konfliktuskezelő módszernek tekinteni, hiszen a konfliktus interperszonális aktus, míg a 
megbocsátás egyértelműen az egyénen belül lezajló intraperszonális folyamat, amelynek során gondolataink, érzéseink, motivációink változnak meg annak irányában, aki megsértett vagy megbántott bennünket. A megbocsátás azonban akkor teljesedik ki igazán, ha nyílt viselkedésbe fordul, ha szavakba és gesztusokba öntjük. Így aztán felvehetjük a konfliktuskezelő utak repertoárjába.
Hogyan kaphat szerepet a megbocsátás a konfliktusmegoldás során?
Számos konfliktusban nincs hely, sem igény a megbocsátásra. Ha például azon vitázunk, hogy hová menjünk nyaralni vagy melyik iskolába írassuk a gyereket, érveket sorakoztatunk egymás mellé és egymás ellen, de nem bántjuk meg a másikat. Ideális esetben. A viták azonban gyakran nem ideálisak és akarva, nem akarva becsúszik egy-egy sértő szó, barátságtalan kifejezés, ügyetlen célzás vagy bántó szellemesség. A konfliktusok tehát átcsúszhatnak a megbántás területére, míg a megbántások gyakran hordozzák a konfliktusok csíráját.
Amikor a konfliktus gyökere egy korábbi sértés, akkor a konfliktus sikeresen oldható meg a megbocsátás eszközével.
Miért érdemes megbocsátani?
A kutatásokból úgy tűnik, a megbocsátás jótékony hatással van a közeli kapcsolatokra, helyreállítja a felekben az elégedettséget, erősíti a köteléket közöttük.
A házasságok esetében például a házasság minőségére leginkább az van hatással, milyen sikeresen kezelik a társak a konfliktust. Ennek a sikerességnek az észlelésére jelentős hatást gyakorolnak a konfliktuskezelő stratégiák. Egy egészen friss kísérletben (Paleari, F. G, Regalia, C., & Fincham, F.D. (2010). Forgiveness and conflict resolution in close relationships: Within and cross partner effects.) azt találták a kutatók, hogy minél gyakrabban alkalmazzák az elkerülés vagy az agresszió stratégiáját a felek, annál kevésbé ítélik sikeresnek konfliktusaik megoldását, és annál elégedetlenebbek kapcsolatukkal. Ugyancsak elégedetlenek mind a kapcsolattal, mind a konfliktusok megoldásával, ha partnerüktől tapasztalják a destruktív vagy elkerülő stratégiákat.
A megbocsátás hasznáról szóló korábbi eredményekkel összhangban arra jutottak, hogy azok a férfiak, akik jóindulatúnak ítélték saját magukat (tehát a partner bántó viselkedésére megbocsátó módon reagáltak) sikeresnek ítélték konfliktusuk megoldását és egyben kapcsolatukkal is elégedettek voltak.
Érdekes eredmény volt azonban, hogy nem találták meg ugyanezt az összefüggést a nők esetében. Helyesebben szólva, bonyolultabb volt a viszony. A nők konstruktív válaszai (jóindulat, kompromisszumkészség) nem voltak kapcsolatban a vita sikerességével és a kapcsolattal való elégedettséggel. Amikor egy férj támadására a feleség jóindulatú választ adott, a feleség csak akkor ítélte sikeresnek a vita kezelését, ha a férj nem mutatott elkerülő vagy agresszív viselkedést, hanem maga is jóindulatot tanúsított. Vagyis míg a férjek esetében egyértelmű kapcsolat volt a férj jóindulata és a férj által észlelt konfliktus megoldási sikeresség között, addig a feleségek esetében a feleség jóindulatú válasza nem állt egyértelmű kapcsolatban a konfliktus megoldás sikerességével, mert a férj által tapasztalt viselkedés módosította azt. A feleségek akkor ítélték sikeresnek a konfliktus kezelését, ha jóindulatú megnyilvánulásukra a férj is jóindulattal, megbocsátó gesztussal reagált.
A konfliktuskezelés témakörén túllépve érdemes megemlíteni, hogy a boldogságkutatók is élénken foglalkoznak a megbocsátással. Álláspontjuk szerint a megbocsátás lelki jóllétet okoz. Aki képes a megbocsátásra, az kevesebbet szorong, kevesebbet rágódik, nyugodtabb és gyakran egészségesebb is. Mindennek miértjét már Buddha is átlátta, aki így fogalmazott: ?Aki ragaszkodik a haragjához, az hasonló ahhoz az emberhez, aki forró szenet tart a kezében azzal a szándékkal, hogy megdobjon vele valakit: csak saját magát égeti meg.?
A megbocsátás és a konfliktuskezelés kapcsolatáról bővebben: Paleari, F. G, Regalia, C., & Fincham, F.D. (2010). Forgiveness and conflict resolution in close relationships: Within and cross partner effects. Universitas Psychologica, 9, 35-56.
Beszéljük meg vagy fussunk el? ? A konfliktuskezelő stratégiák választásának meghatározói
Szerző: admin - 2011. nov. 21. Kategória: konfliktuskezelési tréning
A konfliktusokat konfliktuskezelő stratégiák segítségével oldjuk meg, vagy legalábbis igyekszünk megoldani. A stratégiákat számtalan szerző számtalan csoportba sorolta már, de csaknem minden szerző repertoárjába veszi azt a stratégiát, amelynek célja a konfliktus konstruktív és minden érdekelt számára elfogadható eredményt jelentő megoldása. E stratégia során nyíltan beszélünk érzéseinkről, meghallgatjuk a másik fél üzeneteit, majd közösen dolgozunk azon, hogy olyan megoldást találjunk a problémára, mely mindkettőnk érdekeit kielégíti. Együttműködő, problémamegoldó vagy integratív stratégiának is nevezik ezt a stratégiát.
A szakirodalom szerint akkor érdemes használnunk, ha olyan kapcsolatban vagyunk a másik féllel, hogy fontosak számunkra (saját szempontjaink mellett) az ő szempontjai, az ő érdekei is, lényeges a konfliktus mindkettőnk számára és időnk is van a meglehetősen energiaigényes folyamatra.
Sajnos (és szerencsére) az ember nem csupán a fenti racionális okok alapján választ magának konfliktuskezelő stratégiát. Nézzük, mitől függ, hogy az integratív stratégiát választjuk-e, vagy elmenekülünk, agressziót alkalmazunk esetleg behódolunk.
- Ismeret, tudás. Ha hiányzik repertoárunkból az integratív stratégia, nyilván nem tudjuk azt alkalmazni. Ha szocializációnk során nem találkozunk vele, kimarad az életünkből, míg más stratégiák alkalmazása túlsúlyba kerül. Bármely stratégiát is használjuk aránytalan mértékben, több-kevesebb sikert mindegyikkel elérhetünk, legyen az a fenyegetés vagy a visszahúzódás.
- Alapvető attribúciós hiba. Az alapvető attribúciós hiba kiindulópontja, hogy egy esemény bekövetkezésekor mindannyian keressük, mi lehet az esemény bekövetkeztének oka. Külső és belső okok egyaránt okozhatnak egy eseményt, de az ember hajlik arra, hogy belső okokat lásson és keressen. Ez a konfliktusban úgy érvényesül, hogy probléma esetén nem a külső környezeti tényezőkben látjuk a probléma, konfliktus okát, hanem a személyiségben. Ehhez társul az az énvédő mechnanizmus, hogy hajlamosak vagyunk másokat hibásnak, felelősnek találni egy-egy probléma kialakulásáért, magunkat ritkán. Ha ezt a két tényt összeadjuk, azt találjuk, hogy konfliktus esetén a másik személyt tesszük felelőssé a konfliktus kialakulása miatt, mégpedig az ő személyiségét. Sillar egy 1980-ban végzett kutatásban (Attributions and communication in roommate conflicts) azt találta, hogy az integratív stratégia használatának esélyét csökkentette az, ha a kísérleti alanyok a másikat tették felelőssé a konfliktus kialakulása miatt, mert ilyen esetekben inkább az elkerülést vagy a disztributív stratégiákat alkalmazták.
- Kíván-e kooperálni a másik fél? Az attribúciós folyamat során arra is teszünk kísérletet, hogy előrevetítsük a másik várható viselkedését. A konfliktus indításakor megjósoljuk, hogyan fog válaszolni a másik a mi kezdeményezésünkre. Ha úgy ítéljük, hogy a másik visszatart információkat, hazudik vagy versengő lesz, feleslegesnek tartjuk a konstruktív megoldás keresését, és inkább olyan stratégiát választunk, ami egybeesik partnerünk várt viselkedésével.
- A kapcsolattal való elégedettség. Sillar azt a hipotézist is megerősítette kísérletei során, hogy a kapcsolattal való elégedettség növeli az integratív stratégia használatának esélyét.
- A konfliktusmegoldás valószínűsége. Ha úgy látjuk, nagy esély van a konfliktus megoldására, ha nem tűnik lehetetlen feladatnak, ugyancsak hajlunk az integratív stratégia használatára.
- A konfliktus stabilitása. Sillar kísérletében azok, akik stabilnak, erősnek ítélték a konfliktust alig alkalmazták az integratív stratégiát. Helyette inkább a passzív-indirekt stratégiákat preferálták, pl: elkerülés, célozgatás, viccelés.
- A konfliktus időtartama. Minél hosszabban húzódik el egy konfliktus, annál kevésbé hiszünk annak konstruktív megoldásában. Különösen az elkerülés stratégiája gyakori ilyen esetekben.
- A konfliktus gyakorisága. Minél gyakrabban élnek át a partnerek konfliktust, annál kevésbé hajlanak az integratív stratégia felé, inkább a passzív-indirekt stratégiákat alkalmazzák.
- Partnerünk viselkedése konfliktus esetén. Sillar későbbi kutatásaiban azt is igazolta, hogy az attribúciók nem csak azt határozzák meg, hogyan indítjuk a konfliktust, hanem azt is, hogyan válaszolunk a másiknak. Amikor az alanyok a felelősséget a másiknak tulajdonították, lemásolták a másik disztributív stratégiáját. Ha maguknak tulajdonították a felelősséget, akkor nem másoltak, hanem megbékélést kerestek.
A harag haszna
Szerző: admin - 2011. okt. 29. Kategória: konfliktuskezelési tréning, középvezetői tréning, ügyfélszolgálati tréning, vezetői tréning
Az érzésekről és hangulatokról szóló kutatások fiatal, de gazdag irodalma igazi csemegéket kínál a konfliktusok iránt érdeklődő laikus vagy szakértő elméknek.
Egy 2008-ban végzett kutatás (Steinel, W., Van Kleef, G. A., & Harinck, F.) azt vette nagyító alá, milyen hatással van a tárgyalásra a harag és a boldogság kifejezése. A megelőző kutatások számos eredményt mutattak be arra vonatkozóan, hogy a harag kifejezése milyen negatív hatásokat vált ki interperszonális helyzetekben: csökkenti például a megegyezés esélyét, versengő viselkedést vált ki a partnerből, és haragot vagy ellenséges érzést szít. Más kutatások azonban azt is felfedték, hogy a harag együttműködő viselkedésre is késztetheti a haragot kifejező egyén ellenfelét.
Steinel és társai arra tettek kísérletet, hogy pontosítsák ezeket az eredményeket. Egyetemi hallgatókat kértek arra, hogy mobiltelefonokat adjanak el partnereiknek. Számítógép elé ültették őket és minden információt átadtak, ami a sikeres eladáshoz kell. Partnerükkel szemtől szemben nem találkoztak az ?eladók?, csak a számítógépen keresztül kommunikálhattak velük. A partnerek, vagyis a vevők, természetesen nem hallgatók voltak valójában, a vásárlók mondatait és ajánlatait a kísérletvezetők irányították.
A Fisher és Ury-féle tárgyalási elvet (Válaszd el a személyeket és a problémákat!) alapul véve a kísérletvezetők kétféle módon fejeztek ki haragot és boldogságot a vevőkön keresztül. Az esetek egy részében a harag nem az eladó személyére, hanem kifejezetten az ajánlatra irányult: ?Ez az ajánlat feldühített.? Más esetekben viszont a harag célpontja éppen az eladó személye volt: ?Ez az ember dühít engem.? Ugyanígy változtatták a boldogsággal kapcsolatos mondatokat ?Elégedett vagyok ezzel az ajánlattal!? ?Ez az ember tetszik nekem.?
Azt tapasztalták, hogy az eladók sokkal nagyobb engedményeket tettek azoknak a vevőknek, akik haragosak voltak, mint azoknak, akik boldogok voltak, de csak abban az esetben, ha a harag és a boldogság kifejezetten az ajánlatra, vagyis az eladó viselkedésére irányult.
Jelentős árengedményt kaptak azok is, akik örömöt, szimpátiát fejeztek ki az eladó személye iránt. A legrosszabbul azok a vevők jártak, akik az eladó személye iránt fejezték ki haragjukat.
A kutatók úgy magyarázzák az eredményeket, hogy a vevők által kifejezett öröm és harag jó jelzés az eladónak arra, hogy kikövetkeztesse, hol húzódik a vevő által elfogadható ár határa és ennek megfelelően módosíthatja viselkedését. A személye iránt kifejezett harag nem hordoz ilyen egyértelmű jelzést, ezért nem is készteti ajánlatának megváltoztatására.
A kérdés tehát (Fejezzük ki haragunkat tárgyalás során?) többé nem okoz gondot. Igaz, nagy engedményt kaphatunk, de partnerünk nem zár minket a szívébe és a jövőben sem fog velünk üzletelni. Helyesebb, ha örömöt, rokonszenvet fejezünk ki személye iránt: így is szert teszünk engedményekre és a jövőbeli jó kapcsolatot is biztosítjuk.