Tisztességes vagy erőskezű vezetés?
Szerző: admin - 2012. feb. 29. Kategória: középvezetői tréning, vezetői tréning
Számtalan könyv, tanulmány – többek között Jim Collins a „Jóból kiválóvá válni” című könyvében – kimutatta, hogy azok a vezetők lesznek eredményesek, akik bevonják munkatársaikat a döntéseikbe, tisztességesen és következetesen bánnak velük, akik higgadtan, racionálisan közelítik meg a legnagyobb kihívásokat is.
Van viszont ennek a vezetői stílusnak egy árnyoldala a Harvard Business Review cikke szerint: a külső szemlélő számára a tisztességes vezetők erőtlennek tűnnek, olyanoknak, akik nem elég határozottak, akik nem tudnak megfelelően büntetni, rendszabályozni.
A gazdasági, politikai újságírók, a befektetők (talán a HR-esek is) az olyan vezetőket méltatják, akik kemények, határozottak, drasztikus intézkedéseket képesek meghozni, tudnak büntetni, ha kell jól “odateszik” a véleményüket, akik szeretnek és tudnak szerepelni. Az újságíró kollégák persze nem véletlenül gondolkodnak így, hanem azért, mert az “emberek” ilyen vezetőkről szeretnek olvasni, ilyen vezetőket látnak szívesen a szervezetek élén. Minden bizonnyal a jelenségnek evolúciós magyarázat van: a legerősebb hím vezesse a csordát.
Én magam viszont nem szeretnék semmilyen csorda tagja lenni, szeretem a XXI. század vívmányait, úgyhogy a tisztességes vezető mellett teszem le voksomat.
Miért számít oly annyira az elismerés?
Szerző: admin - 2012. feb. 26. Kategória: fizikai dolgozók tréningje, középvezetői tréning, vezetői tréning
„L
egelőször is emberek vagyunk és csak aztán szerelők” jelentette ki az egyik tréningrésztvevő, amikor a frontvonalon dolgozó műszakiaknak tartottunk csapatépítő és tudásmegosztó tréninget. Felháborodását az váltotta ki, amikor felidézte, hogy (sok társához hasonlóan) munka közben mennyi szidalmat, korholást kap művezetőjétől: „ezt sem jól csináltad, azt sem jól csináltad”, „ha nem tetszik, el lehet menni”.
Persze nincsenek könnyű helyzetben a frontvonalon dolgozókat irányító középvezetők sem, hisz sokszor ők maguk is ugyanezeket kapják „felülről”. Nagy belső önuralomra van szükségük ahhoz, hogy a mai stresszel teli környezetben ne csak a rosszat vegyék észre, ne csak a veszélyeket hangsúlyozzák, hanem azt is lássák, ami jól működik, ami elismerésre méltó. Ha képesek a dicséretadásra, a teljesítmény elismerésére, akkor az többszörös hasznot jelenthet munkatársaiknak, maguknak, a csapatszellemnek. Tony Schwartz szerint mindez azért fontos, mert az őszinte elismerés hatására jobban érezzük magunkat, több lesz az energiánk, így aztán jobban viseljük a gyűrődéseket is. Az sem mellékes, hogy akit dicsérnek, az evolúciós programját követve önkéntelenül is azt fogja keresni, mikor tudja viszonozni az elismerést!
A büntetések drasztikus megemelése és a példamutatás
Szerző: admin - 2012. feb. 23. Kategória: középvezetői tréning, vezetői tréning
Ma nagy divatja van a büntetések drasztikus megemelésének, vakon bízva abban a lineáris gondolkodásban, hogy minél nagyobb a
büntetés, annál gyorsabban változik a büntetett viselkedése. A viselkedés tartós megváltoztatásához azonban, számtalan tényező mellett, van még egy elengedhetetlen tényező, a példamutatás.
- Ha azt várjuk el, hogy a nép kevesebből éljen, akkor a vezetőknek is példával kell elől járniuk.
- Ha kevesebb korrupciót akarunk a társadalomban, akkor a vezetőknek kell ebben elől járniuk.
- Ha azt akarjuk, hogy növekedjen a közlekedési morál, akkor a vezetőknek kell példát mutatniuk.
- stb.,stb.
Ha a vezetők nem mutatnak példát, akkor az erős büntetésnek minimális lesz a hatása a viselkedés változásában, viszont annál több düh fog felgyülemleni a büntetettekben, amelynek hatása sohasem kiszámítható. Az eldobott kő, ki tudja, hol áll meg…
Női vezető – férfi vezető
Szerző: admin - 2012. feb. 19. Kategória: középvezetői tréning, vezetői tréning
Ma egyre több női középvezetővel találkozom képzéseinken. Tapasztalataim szerint ennek elsődleges oka az, hogy a női
vezetőknek kevesebbet kell fizetni, mint férfi társaiknak. Arra kérem a női vezetőket, tartsanak ki, mert nagy szükség van rájuk a mai munkahelyeken.
A kutatások azt mutatják, hogy a női vezetők általában:
- Demokratikus stílust használnak (míg a férfiak inkább az autokrata stílust alkalmazzák).
- Gyakrabban alkalmazzák a felhatalmazást.
- Képesek a konszenzus építésre.
- Gondoskodóbbak másokkal.
Korábban itt és itt írtam a férfiak és a nők közötti különbség témájában.
Erős vezető, erős ország, erős Európa
Szerző: admin - 2012. feb. 13. Kategória: középvezetői tréning, vezetői tréning
Nagy divatja van ma az erős szónak. Érdemes lenne tisztázni, hogyan gondolkodik, hogyan cselekszik egy erős vezető.
A fogalom tisztázásához egy kínai bölcs Lao-ce gondolataival szeretnék hozzájárulni.
- Aki másokat győz le hatalmas, aki önmagát győzi le erős.
- Erős csak az lehet, aki mások erejét hasznosítja, de mások erejét csak az hasznosíthatja, aki megnyeri azok szívét.
- A sikeres vezetés alapja, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat. Az emberek biztonságban érzik magukat, ha nem fosztják meg őket idejüktől.
- Idejük megmarad, ha feladataik számát csökkentik. A feladatok száma csökkenthető a pazarlás mérséklésével.
- A pazarlás megfékezésének kulcsa a sóvárgás kioltása. A sóvárgás kioltásának titka az üresség.
Több szemszögből látni a világot
Szerző: admin - 2012. jan. 23. Kategória: konfliktuskezelési tréning, tárgyalástechnikai tréning, vezetői tréning
Vezetői, középvezetői képzéseink, tárgyalástechnikai, kommunikációs tréningjeink elengedhetetlen része, hogy bemutassuk, az eredményesség, az együttműködés szempontjából mennyire fontos több nézőpontból, több szemszögből ránézni a világra. Belehelyezkedhetünk a másik cipőjébe, legyen az akár az ügyfél, a tárgyalópartner, a munkatársunk és gazdagíthatjuk észlelésünket ebből a szempontból. Felmehetünk az ?erkélyre? ? hogy használjam Ury és Fisher, a tárgyalástechnika szakértőinek kifejezését - és távolról megfigyelhetjük magunkat és az ügyfelet, tárgyalópartnert, amely szintén segít abban, hogy gondolkodásunkhoz jó bemeneti adatokat kapjunk.
Jól szemlélteti a több szempontból való tájékozódás fontosságát az alábbi rövid video.
Ahogy figyelem, a tájékoztatásban és a politikában is érdemes lenne átismételni, hogy miért is fontos több szempontból nézni a világra.

