Orientációs és közös tanulást fejlesztő tréningek - Tréningek fizikai munkát
végző munkatársaknak
A "helyzet"
Meggyőződésünk, hogy a cégek, szervezetek életében az elmúlt időszak változásait
a fizikai dolgozóknak a legnehezebb feldolgozni. Az ő munkájuk a legjobban
mérhető, itt a legegyszerűbb az elvárásokat növelni - ami azonban nem jelenti
gondolkodásmódjuk, hozzáállásuk megváltozását, lojalitásuk elnyerését.
Röviden szólva: könnyű az ő munkájukat menedzselni, de nagyon nehéz vezetni
őket.
A probléma
Tapasztalatunk szerint a fizikai munkatársak (betanított munkások, szakmunkások)
képzése szinte kizárólag szakmai jellegű, noha ők is igénylik a tájékoztatást
a cég működéséről, a cég kihívásairól. Ennek hiányában régi beidegződéseikre,
félelmeikre és az egymás közötti beszélgetésekre alapozva alakítanak ki véleményeket.
A vezetőknek nehéz megszólítani őket, a hangadók nem a megfelelő irányba
viszik el a beszélgetést, így aztán a vezetőknek egyre kevesebb kedvük van
a velük való érdemi beszélgetésekhez.
A helyzetet nehezíti, hogy a fizikai munkatársak "munka" megnevezés alatt
szigorúan csak a saját munkaköri leírásukban olvasható utasítássorokat értik;
nem tanulták véleményük, problémájuk építő jellegű elmondását, a másik meghallgatását.
Ilyen körülmények között természetesen kialakul a magukra optimalizáló, "elvégzem
a munkám, más nem érdekel" hozzáállás.
A képzés célja
Segítséget nyújtani a vezetőknek abban, hogy tudatosan alakítsák
ki a fizikai munkatársak körében is az általuk elképzelt cégkultúrát; bátorítsák
a munkatársak vélemény nyilvánítását, ugyanakkor képesek legyenek azt a közös
cél irányába fókuszálni.
A munkatársak részt vegyenek egy közös beszélgetésben, strukturált
keretek között, előre meghatározott témákban - közben ismerjék meg egymás
véleményét, alakuljon ki sémájuk a közös megbeszélésekre: kerüljön egyensúlyba
a hallgatás és a vélemény nyilvánítás mennyisége.
Tréningmódszerünk
Saját fejlesztésű és nemzetközi játékok
Játékaink a mindennapi munka helyzeteit, konfliktusait szimulálják,
elősegítve a tapasztalati tanulást.
Valós esettanulmányok feldolgozása
Az esettanulmányok közös megvitatása, a gondolkodást próbára tevő,
a tanulságok irányában felépített kérdéssorok segítségével.
Több esetben együttműködünk a szervezetek vezetőivel, hogy
a tapasztalati tanulásra épülő játékokat jobban hozzá tudjuk kötni a résztvevők
mindennapi munkájához.
A tréning átlagos időszükséglete: 1- 1,5 nap.
Létszám: 10-30 fő.
|