|
TÁRGYALÁSTECHNIKAI TRÉNING
"Győzelmi stratégia vesztesek nélkül"
A kihívás
Napjaink leggyakoribb tárgyalási stratégiája a rövidtávú eredményekre koncentráló tárgyalás: a felek csupán saját érdekeiket tartják szem előtt, arra törekszenek, hogy a "közösből" egyre több forráshoz jussanak és nem látják át, hogy a másik nyeresége saját nyereségükké is válhat.
E stratégia alkalmazói nem ismerik fel, hogy a tárgyalásoknak következményei vannak, mégpedig térben és időben elszórtan jelentkező következményei. Ezeket a következményeket pedig csak akkor fordíthatjuk javunkra, ha "az egész rendszer" eredményességét is figyelembe vesszük, akár saját cégünkön belüli partnerrel tárgyalunk, akár versenytársainkkal. Ehhez nyújt segítséget a rendszerszemléletű tárgyalástechnika.
A képzés célja
- A résztvevőknek átadni, begyakoroltatni a nemzetközi gyakorlatban leginkább bevált Harvard tárgyalástechnikai modellt, amelynek segítségével a tárgyaló felek képesek kiállni saját igényeik mellett úgy, hogy közben tekintetbe veszik partnereik igényeit is.
- Bemutatni a Harvard tárgyalástechnikai modell alkalmazást elősegítő rendszergondolkodást.
- Közvetett cél, hogy a résztvevők megszeressék az interakciókat, belássák, hogy azok kezelése nélkül nem lehetnek sikeresek.
Milyen résztvevői kör számára ideális a képzés?
Mindenkinek
- aki munkája során - gyakran vagy ritkán - tárgyalási helyzetbe kerül.
- aki szeretné elsajátítani a nyertes-nyertes kimenetelű tárgyalástechnika alapjait.
- Kiemelten ajánljuk azoknak az egyéneknek és csapatoknak, akik értékláncokban dolgoznak, ahol minden egyes tárgyalás során egyeztetni kell az egyének, a csapatok és az értéklánc érdekeit.
Tréningmódszerünk
Különböző helyzeteket modellező tárgyalási szituációk sajátélményű megtapasztalása, elemzése. A régi beidegződések, sémák azonosítása, újak megismerése, gyakorlása, majd a cég életében gyakori tárgyalási helyzeteken keresztül sajátélményű tanulás - kiscsoportos formában.
Hívjon bennünket vagy írjon nekünk, hogy kidolgozhassuk az Ön cége, csapata számára legkedvezőbb programot!
Telefon: Héder Sándor +36-30-9578-515
E-mail: forlong@t-online.hu
|
Ízelítő tréningjeinkből
|