nem szeretek főnökösködni

Nem vagyok vezető – nem szeretek főnökösködni!

Vezető = főnökösködni = kollégáimat utasítgatni?

Egy kedves üzleti partneremnél tartottam művezetői tréninget. A tréning előkészítése során ellátogattam az üzembe, ahol az egyik termelői sziget vezetőjét mutatta be vendéglátóm, majd magunkra hagyott. Távozása utáni pillanatban a vezető pontosított, hogy ő ugyan papíron vezető, de nem tekint úgy magára, mint vezető, mert nem szeret főnökösödni. Megkérdeztem, mit ért az alatt, hogy „főnökösködni”?  Azt, hogy utasítgat, parancsolgat a kollégáinak. És ő ezt nagyon nem szereti. Az a meggyőződése, az utasítgatás helyett sokkal jobb a feladatok, problémák nyugodt hangú megbeszélése, majd a teendők rangsorolása és végül megállapodni abban, ki, mit, mikorra csinál meg.
Csak helyeselni tudtam!
 
 

A tapasztalataink alapvetően befolyásolják, mit értünk a vezetésen!

A történetemet többféleképpen folytathatnám. Bognár László SEO specialista barátom felajánlotta, hogy blogjában publikálhatok. Az ott megjelent írásomban bőven fejtegettem, hogy a viselkedésükre, eredményeinkre nézve mennyire fontos, hogyan fogjuk fel a munkánkat, így evvel most nem foglalkozom.
Most inkább azon elmélkednék, hogy a különböző fogalmaink jelentését nem szakszótárak, okos emberek előadásai alapján töltjük fel, hanem az alapján, amit az életben megtapasztalunk, esetleg az alapján, amit az azonos szinten lévő társainktól hallunk.
Nos, aki hazánkban nőtt fel, az megtapasztalt pár hazai vezetőt, az iskolától kezdve a munkahelyeken át egészen a hírekben bemutatott vezetőkig.
Fiam iskolai történeteiből például azt hallottam, ha nem értettek valamit, akkor nem volt nagyon érdemes kérdezni, mert felidegesedett a tanár, sőt egyest is adhatott, mert olyat kérdezett a gyerek, amit már meg kellett volna tanulnia és szemlátomást nem tanulta meg. Ha a tananyagot nem is tanulták meg a gyerekek, de azt igen, hogyan érdemes viselkedni a magasabb státuszú emberrel szemben!
 
Sok cégnél tartva képzéseket, magam is azt tapasztalom, hogy nem kedvező az a kép, ami a vezetőkről kialakult a dolgozókban. A 18 mp-es vezetőről már ítram, ahogy közzétettem azokat a mondadokat is amelyek „lehúzzák a dolgozókat az életről!”
 
 

A vezetés tanulható. Nem könnyen, de tanulható!

Akit kiemelnek vezetőnek az leginkább a benne, a vezetőkről kialakult képre, vagy annak tagadására építve tudja a munkáját végezni (pl. nem akarok főnökösködni). Szerencsére van egy harmadik megoldás is: megtanulni, hogyan kell vezetni a mai üzleti, társadalmi környezetben! Jó hír az, hogy a kutatások szerint a vezetéshez szükséges kvalitások 70%-a tanulható!
Azoknak, akik nem akarnak főnökösködni, az a javaslatunk, képezzék magukat!, Jöjjenek el gyakorlatorientált vezetőképző programunkra, vagy kérjék az egyénre szabott fejlesztésüket annak érdekében, hogy jó vezetők legyenek. Olyan vezetők, hogy mindenki az ő csapatukban akarjon dolgozni!  Meggyőződésünk, hogy a vezetők, különösen a frontvonali vezetők és a középvezetők képzése az egyik leggyorsabban megtérülő beruházás.
 

 

Kérdésem Hozzád kedves olvasó:

 

Barátsággal!

Héder Sándor
forlong@t-online.hu
+36 30 9578 515

 

Ha nem akarsz állni, amikor futnak a percek akkor:

Éves vezetői továbbképzés műszakvezetők részére - a jó pap is holtig tanul
 

Vélemény?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .